2018. április 12., csütörtök

Visszatérés

Bolonduska Ivanuska magába száll, hogy hosszú ideig parlagon hagyta heverni blogját. Vannak ilyen momentumok az életben - még egy Ivanuska esetében is.
Hanem most vissza az eredeti szándékhoz - folytassuk ismerkedésünket a szovjet irodalom értékeivel.
Ezúttal nem a folyóiratból merítek egy ideig, hanem egy 1977-ben, a Kozmosz Könyvek sorozatában megjelent versantológiából, amelyet Rab Zsuzsa ismert műfordító állított össze hatvan év szovjet költészetéből, A végtelenség szomja címen. Hirtelen meg nem mondom, hány verset is tartalmaz a kötet, de az biztos,.hogy több százat, és csodálatos költeményeket tartalmaz. A következő napokban, hetekben ebből fogok tallózni.

De mindjárt, előlegként, egy (talán) jól ismert Jeszenyin vers:


Szergej Jeszenyin: Én vagyok

Én vagyok a falu utolsó
költője: híd az én dalom.
A nyírfák tömjénfüstöt ontó
búcsúmiséjét hallgatom.

Aranyos láng pilléje rebben
s elfúl a faggyú-mécseken.
Kopott faóra üt rekedten,
megőrli lassan életem.

Szelíd mező... De holnap rajta
mohó vas-vendég robog át,
és tépi erőszakos karja
a hajnalszínű gabonát.

Idegen vaskarok, mogorvák,
az ilyen dalt nem tűrik el.
Kalász-lovak fejük lehajtják -
nekik a régi gazda kell.

Felsír velük a szél, az árva.
Haláltánc von fehér lepelt...
Az óra hördül nemsokára,
rekedten mondja, hogy: betelt.

Rab Zsuzsa fordítása


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése