A végtelenség szomja (Visszatérés 5)

Ilja Vasz: 1917 októbere

Október, zord arcú hónap,
17. Vad, kormos ősz.
Bősz viharszelek csaholnak,
Most kazánt repeszt a gőz.
Petrográd forr, mint a tenger:
tenger nép kinn az utcán.
Im, felkelt a szegény ember,
kijött ifjú, aggastyán.
Revolvert markol a matróz,
szuronyt tűz a katona.
Hány rekedt géppuska kattog!
Harcban az utcák sora.
Vörös vászon csattog fennen,
rajta ez a mondat ég:
Harcra a gazdagok ellen!
Láncaidat szakítsd szét!
Ragadozók kapzsi karmát
hogy letörjük, itt a perc,
kivívjuk a nép hatalmát.
Mindent megnyersz most, ha mersz.
Az Auróra tűzjelére
A Téli Palota reng,
Bolsevik a harcok hőse -
Porba dőlt a régi rend.
Így történt. A nép kezébe
vette sorsát, életét.
Lenin volt a nép vezére,
véle győzött s győz a nép.

Képes Géza fordítása


Joszif Utkin: Népdal

Nyiss már ajtót, ki van ott?
Ki az, aki kopogott?
- Csak egy koldus, Annuska.
- Adj hát neki kenyeret
s fuss a tóhoz, nézzed meg:
ki sóhajtott 
olyan nagyot,
mintha elnyelnék a habok.
- Csak egy hattyú, Annuska.

- Akkor menj a sövény mögé,
árnyék mitől borul fölé?!
- Fegyverektől, Annuska.

- Nosza, járd körül a házat
s kérdezd meg, hogy milyen század:
honnan jönnek, merre tartnak,
egy kis tejet nem akarnak?
- Nem megyek én, Annuska!

Mert azok, künn, fehérek,
vörös foglyot kísérnek,
a férjedet… Annuska…

Hidas Antal fordítása


Borisz Paszternak: A Kreml az 1918-as év végének viharában

Mint romba dőlt végállomás,
mit a vágány a hónak átadott,
mint kit éjjel szél dühe ráz,
s nemezcsizmában a pusztán vánszorog,

mint aki búsan esdekel
az orkánhoz, míg vége közelít:
a lelkeket ne fújja el,
midőn a homály mindent beborít,

mint csuklyájának bojtjait
fogó futár, kit víg hóförgeteg
mandzsettájánál megszorít,
a kezét bilincsbe-verve rázza meg…

Ám néha! - néha, mint hajó,
mely kurtított pórázon vesztegel,
de szétszakítja csudamód,
s jövője felé bőgve rohan el,

utolsó éjjel, mint fura,
teljes tajték, a Kreml rengeteg
tél vitorláját hordva, ma
széjjelszakítja a gyűlöletet.

Hatalmas, múltba-falazott
éátnoki jelenés gyanánt
rémisztőn, gáttalan robog
a tizenkilencedik évbe át.

Betör hozzád estefelé
az ablakon minden zengő reze.
Nyilván fél – megvillan az év -
nem látja, nem ismerkedik vele.

Az idén bástyáknak-ítélt
maradék néhány nap, s hóförgeteg
tombol, és támolyogva lép -
látszik: hasát vígan nem tömte meg.

Látom már: a komisz idők
tengerén túl, hogy széttört magamat
az új év, mely még el se jött,
bízón megint nevelni kezdi majd.

Eörsi István fordítása