2013. március 17., vasárnap

Két nyelven: Marina Cvetajeva verse

Forrás: Szovjet Irodalom, 1983/2. sz. 121. oldal

A hetvenes évek lírája (3): Mai költők

Zurab Nyizsaradze: Tavasz


JURIJ LEVITANSZKIJ / orosz
Jók az ilyen napok

Jók az ilyen napok: az értelem világos már, a téma is kitalálva, aztán mind sebesebben, gyorsabban, 
ahogy kívánja a kulcs, mint Haydn finálé felé közelgő
Búcsú szimfóniája,
mikor tétele végén elfújja a gyertyát a muzsikus 
s elmegy — mind tágasabb erdőbe —,
mennek sorra mind a zenészek — 
falevél-partitúrák sorról sorra elégnek — 
a zenekarban elalusznak a gyertyák, egyik a másik után   —
elmennek mind a zenészek — 
hamarosan minden gyertya kialszik —
egyik a másik után — 
hamvadnak halkan a nyírek az őszben,
a berkenye is kilobban, 
az őszi nyárfa is lemezteleníti magát, 
a természet mind pőrébb, s benne
mind kevesebb titok van, 
ahogyan lefoszlík az erdő, és a szem
mélyére lelát — 
mind tágasabb, némább az erdő —
mennek sorra mind a zenészek — 
a hegedűs kezében zeng az utolsó hegedű még — 
az utolsó flóta is elhal majd —
elmennek mind a zenészek — 
a zenekarban az utolsó gyertya is
tövig ég... 
Jók az ilyen napok, felhőtlen,
azúr-kék foglalatukban, 
mikor érthető a természet,
és fénybe, csendbe veszünk, 
mikor életről, halálról, dicsőségről
könnyű-nyugodtan
tűnődünk, s még sok mindent,
még annyi mindent forgat eszünk.

JEVGENYIJ VINOKUROV / orosz
A hosszú életű ember

Ül, sapkában, nyűttes kabátban, 
bajszát mozgatja hallgatag. 
Szaklyája előtt ül magában, 
Samilt is látta még az agg... 
Élt. Ifjan még a bégnél szolgált, 
délceg lovon ékeskedett, 
portyázó útról szép fogolylányt 
hozott házába, megesett. 
Élt. A húst úgy szaggatta, kézzel, 
kumisz folyt bajszán lefele.
S mint vízgyűrűk terjednek széjjel,
úgy szaladt szét az élete.
Élt, mint ló, el nem hagyva jászlát,
sziklák nehéz fala alatt.
Kíöblögette csak a száját
az élettel, de nem ivott.
Élt. És folyt az eleven élet.
Ő nem kesergett semmiért.
Csak épp, mint aki beletévedt
a létbe: élt, csak élt, csak élt.
És ott állt angyala mögötte,
aki végig őrizte őt.
Mint kupa bor, ott volt kitöltve
az élet az orra előtt...
Kőbe vésett Korán-sor lába mellett.
Ott hajtottam térdet-fejet
helyettük, kik röptükben énekeltek,
a korán meghaltak helyett.

ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ / orosz
Gólyák

Nyír-tornyot koronáz a fészek. 
Gólya áll benne, asszonyával. 
A lakatlan tanyára néznek 
artisztikus céltalansággal.

A fészek fent a nyírfa ágán, 
mint a csillag Betlehem táján. 
Két nyak tekereg ki belőle, 
mint a kígyó hajlik serleg fölébe a
 medicina emblémáján.

Az emberfészeknek nincsen lakója. 
Régen korhadt gerenda-halmaz. 
Munka nélkül teng-leng a gólya, 
pedig — szeretettel jutalmaz. 
De a jutalmat nincs ki hordja.

Vesztett fiait még, úgy képzelem, 
nem szülte újra Belorusszia. 
Nélkülük a madár is védtelen. 
S hátha a gólyapárnak sincs fia?

... Valamikor egy eső-gyöngyös 
égi utas majd erre téved, 
és ajándékaképp az égnek, 
a szíve alatt csoda verdes.

Majd végigtapogatja testét, 
minthogyha keresné gyufáját, 
s boldogan szól: „Itt vagyok, tessék, 
fiút hoztam nektek, madárkák!"

FLOR VASZILJEV / udmurt
Az erdőn nincs fölösleges fa

Az erdőn nincs 
fölösleges fa egy se.
Ősi, vad szépségétől fosztja meg,
ha csak egy bokrot is kivág a fejsze,
szegényebb lesz a sűrű rengeteg.

Mily jólesik az embernek a részvét,
mikor reá nehéz csapás szakad!
Az ember boldog
és örömmel néz szét,
ha tudja: nincs maga az ég alatt.

Éppen elég széles és kék a Volga,
a Kámával mégis hatalmasabb.
És számomra
Oroszország se volna,
ha udmurt földem nélkül volna csak.

RAB ZSUZSA fordításai

GLEB GORBOVSZKIJ / orosz
A jakutszki ötsorosokból

1.

Utazni jó — harmadik polcon. 
Lent a társam kefirt kivánt. 
Egy trikós kártyát bont, hogy osszon. 
És kint a fenyő-tánc-porondon 
piheg a képtelen világ.

2.

Ezen az őszön a föld rengett. 
Futok. . . S — robban a hegy odább! 
Sík terep. Hegyeket leszednek. 
Bár csúcs kell emlékezetemnek, 
hol tegnap megállt még a láb...

3.

Gumicsizmában gázolunk.
A folyó lábam rázza, húzza.
... Egymástól oly messze vagyunk,
egy út két végén ballagunk,
bele ne haljunk bánatunkba...

4.

Kamillavirágok közt látlak. 
Alszol, s egy bölcs méh épp oda, 
ledobott ingecskédre szállt csak. 
A folyó hullám-tarajának 
evező-élen homloka...

5.

Sapkám alatt — zene az ég! 
Minden gond semmi lett, silány. 
Teherautó platója véd, 
s van itt sok csomag s dinnye még, 
s velem van Bach Sebastián...

6.

Tudd, élek... Erdőt taposok, 
sötétből kifelé lopózva. 
Feléd... Hallod, az ág ropog! 
S ha a fény is kilobban ott, 
mint kutya, indulok nyomodba.

7.

Ha most egy falun rajtaütnék, 
lelnék ott lóra s hóra ám. 
Kóstolnám a vén falu füstjét, 
a cárlány megkedvelne tüstént. 
S elbúcsúznék örökre tán...

8.

Hátamon zsák. A lánysereg 
a villamoson rendületlen, 
sterilen horzsolva nevet. 
Leszállók. Már gyalog megyek. 
Mégis vidáman... S porlepetten.

ROBERT ROZSGYESZTVENSZKIJ / orosz
Leülök, írom emlékeim...

Leülök, írom emlékeim. 
Áradatként
ömlenek.
Életrajzom kis közhelyein 
színezgetek, 
ha lehet.
Bőbeszédüen és könnyedén 
szólok mindenről.
Csupán
jelzem, hogy
filozofáltam én. 
Globális témák 
fokán. 
A halhatatlanság
és a kor,
fénylő, messze tengerek 
(hadd lássák
az olvasók komoly, 
széles, tágas 
lelkemet)...
Nagy könyv lesz belőle, több kötet, 
lesz benne öröm
s harag.
Szólok róluk is majd, 
akiket
megismertem ezalatt. 
Kivel ettem,
vagy csevegtem el, 
s kivel ittam, nem titok... 
És senki se hánytorgatja fel, 
ha egy kicsit
tódítok.
Tágra nyitom ismereteim, 
ítélek
évek fölött...

Leülök, írom 
emlékeim, 
csak bús órán
körmölök, 
ha rám köszönt 
gondtalan korom. 
S míg álmos tűz simogat, 
szerelmi lírám, úgy gondolom, 
emlék lesz számomra csak.

GARAI GÁBOR fordításai

JEVGENYIJ JEVTUSENKO / orosz
Séta fiammal

Micsoda zenét csikorog 
egy gyerekcsizma a havon, 
micsoda ujjongó torok 
köszönt mókust az ágakon!

Istenáldotta tiszta nap, 
amely fiadtól földerül: 
kéklő árnyéka itt szalad — 
ma nincs árnyékod egyedül.

Felnőtt és gyerek — furcsa pár, 
a gyerek létünk fintora: 
nélküle életünk sivár, 
gyerekké leszünk általa.

A szemükben, mely tündököl 
mintha a jövő tűnne föl. 
Oly tisztán cseng üde szavuk, 
mintha nem lenne szó — hazug!

Zendülő lelkük csupa harc. 
Lényük az élet — az egész. 
S mit párolog a gyerekarc: 
a nap, a fagy, a tej, a méz.

Mert amit áraszt, az maga 
a gyaluforgács illata, 
kertet bóditó zelnice
és bíbor dinnyék nyárize,

és sajtszagú hegyi akol —
örökkévalóság, ahol
méreg és méz már egy elem,
s ki nem gyermek — mind léttelen.

VERESS MIKLÓS fordítása

HAMO SZAHJAN / örmény
Hullám

Úszni veled — élni — a felhőtlen térségeket
És ezek a vörös-zöld, a vörös-zöld hegyek. . .
A szirt fokáról szakadtál le a mélységbe,
S kiáltottál, és én, legyőzve félénkségem,
Hozzád siettem és a visszhangos ösvényen
Kerestelek, s végül csak magamra eszméltem.
Egy kőre futottál, táncra perdültél,
Kényre-kedvre kigúnyoltál és eltűntél.. .
Kinek is kellek én? Mire törekszem hát itt?
Gondolkodom. Csüggedten lépdelek a házig.
Te még egyre ezüst fény vagy, látlak fáradt szemmel
S látom messze, bár a távolt köd borítja —
Friss ifjúságod csak egy korty: csillapítja
Olthatatlan szomjúságát a vénséges tenger.

KONCZEK JÓZSEF fordítása

LOIK SERALI / tadzsik
Hogyha csillag...

Hogyha csillag, bárcsak egy, lehull, 
szomorodom: baljós jel az ismét.
 Szél ha fákat nyögettet-vadul, 
szomorodom: mert az engem is tép.

Látom: az ösvényt gaz veri fel,
 rögtön rámcsap, hogy te elfeledtél. 
Látom: aszálytól holt a meder, 
szomorodom: dermed a meleg vér.

Egy gyerek, ha meghal hirtelen, 
mindünk kínja, könnyezni se szégyen.
 Asszony, ki meddő s gyermektelen, 
anyaként sír ama temetésen.

Szivünk! Szivünk! Mi van mivelünk? 
Hát ennyire nagy, ennyire érez? 
Bánat s világ ha összevegyült: 
párok ők a végtelen egészhez?

GYŐRI LÁSZLÓ fordítása

ZAKI NURI / tatár
Télen erre...

Télen erre szinte senki se járt, 
a hó olyan magasra torlott ... 
Hideg szélben törhetett el az ág, 
és egy hóbuckába fúródott.

Mint a sastoll,
egyszerre leesett,
sokáig feketéllt a rajza.
Egy jegenye öles törzse megett
feküdt -
majd a hó betakarta.

Más ég, új part? Nem vágyott soha rá, 
idegenbe, boldogabb tájra: 
bebújt a fehér takaró alá, 
a hazai föld hideg havába.

A hó elolvadt — s az ág megeredt, 
szél tépte, törte fagy hiába. 
A boszorkányos május ránevet, 
s rügyet bont fölötte a nyárfa.

Fölébredt, mégis fölébredhetett, 
gyökeret eresztett a földbe. 
A nyárfa, mint anya a gyereket, 
úgy fogja, úgy takarja ölbe.

Hallod a tavaszt, hallod a szavát,
azt súgja békés türelemmel:
ez a kicsi ág,
ez a kicsi ág
is óriás fa lesz majd egyszer.

OLÁH JÁNOS fordítása

ATA ATADZSANOV / türkmén
A kertész boldogsága

Bármeddig éljen a világon,
De háromszor boldog egy éven
A kertész a maga kertjében.
Nektek is ugyanezt kívánom,
Legalább háromszor egy éven.

Először, ha az idő elválik, 
A szorgos kertész boldog éppen, 
Hisz a kertje virágzik, 
Az árny minden utast megállít. 
Boldog, ha gyümölcse érésben, 
Meg-megrázza a fák koronáit, 
Az ágról egy almát megáhít, 
Boldog a kertész mindenképpen. 
Boldoggá végül akkor válik, 
Ha mutatja roskadó fáit 
S kínálja, aki megáll itt, 
Meglátogatja kertjében.

Bármi történjék a világon, 
Mindenképp boldog egy éven, 
Aki fárad, arat kertjében... 
Nektek is ugyanezt kívánom, 
E három boldogságot egy éven.

KALÁSZ MÁRTON fordítása


SZVITLANA JOVENKO / ukrán
A nem szeretett nő

A gyakran gunyoros és szemtelen,
 tündöklő asszony hirtelen elbágyadt:
 „a kedvesem mi bántja, milyen bánat, 
mi érhette vajon a kedvesem? 
Fanyar bánatod őrzi némaság, 
de tükröződik folyton a szememben, 
és megvigasztal reményed-veszetten 
kimondhatatlan gyengéd hallgatás. 
E kedves felhő egész vagyonom, 
halványabb lettem, nem tudok nevetni,
 ifjú félszegség nem tudja hitetni, 
átüt a sziv a kamasz-mosolyon. 
Kedves, ki nem vagy enyém percre sem, 
és nem vagy velem soha gondolatban,
 mi fáj az el-nem-mondható szavakban, 
dühöngsz, de oktalanul, gyermekem. 
Egy új asszony szerelme, ami éget, 
hogyha tiéd lesz, elvesztetted szintén."
„Testetlen árnyék, aki jobb vagy, mint én, 
számomra méreg a nagylelkűséged. 
Gúnyolni próbálj, és rajtam nevetni, 
idézz rám bajt és megfogamzó átkot! 
De rejtsd szemed és gyermek-szipogásod! 
Nem tudlak szeretni..."

KÁROLYI AMY fordítása

HALIMA HUDAJBERDIJEVA / üzbég
Engem egyre csak az bánt...

Engem egyre csak az bánt, keserít, 
Hogy kapcsolat helyett szakítás lettem, 
S hogy éveinek kártyalapjait
 így összekavartam vagy megkevertem.

Vétkemre nehéz mentséget felhozni, 
Ha vétek volt, hogy már az elején, 
Nem akarván Önnek fájdalmat okozni, 
Fájdalmat éppen így okoztam én.

Mi voltam Önnek? Nem tudok semmit sem. 
Ahhoz, hogy minden — nincs erőm nekem. 
Szívemben cseppnyi rosszindulat sincsen, 
De szerelem sincs, jaj, egy cseppnyi sem!

SZILÁGYI ÁKOS fordítása

Forrás: Szovjet Irodalom, 1982 / 12. sz., 140-178. oldalak