Alekszandr Tvardovszkij verseiből

Oleg Verejszkij rajza a
Vaszilij Tyorkinhoz

Pilótasapkában, mezítláb

Pilótasapkában, mezítláb, 
hátán lapos, rissz-rossz batyu, 
pihenőt tart s a fejadagját
eszegeti egy kisfiú.

Kenyér gyürkéje s krumpli, két szem — 
szigorúan kiadagolták. 
Mint egy nagy, markából egészen 
úgy rakja szájába a morzsát.

Az úton a gép egymást éri, 
kocsi kocsi hátán halad. 
Eltűnődve ránéz egy férfi:
—  Fiúcska, ugye, árva vagy?

A gyerek arcára, szemére 
árnyék ül, szomorú harag. 
Mindenki ugyanarról kérdez, 
ugyanarra kíváncsiak.

Majd arcodat kutatva lassan, 
mielőtt szól, vár egy picit.
—  Hát, árva. — S azon pillanatban:
—  Bácsi, inkább adj egy cigit.

1943

RATKÓ JÓZSEF fordítása

Akkor, túl a határon

Akkor, túl a határon, a háború vége felé már,
A pusztulás porában,
hol a tűzvészek füstje leszáll,
Ismeretlen erővel
orgonaköntöst vett az a táj,
Amilyent otthon
nem láttunk sehol, soha tán. 
Fürtjük nagyobb volt,
teltebb és húsosabb, mintha 
Tisztább lett volna fajuk,
így nőttek habkönnyű-kerekre. 
Bár úgy tetszett,
lágyabban nőnek, illatosabbra 
A mi hazánkban —
a Sesupa-pataktól keletre. 
De ezeket tördeltük,
téli rabságból kitörve, 
Át városokon, falukon,
kerteken, országutakon, 
Vörösen, fehéren
gomolyogtak az épen 
Maradt házak
s a füstös, fekete rom előtt. 
Úgy tűnt, a virágok
nem hajtottak ki sok éve, 
És csupasz ágaik ott
meredeztek az égre, 
Álltak, s éppen a mi
jöttünkre vártak, 
Hogy egyszerre mutassák
maguk a világnak. 
Néhol a bokrokat
egy templom vagy villa előtt, 
Vagy az útszélen,
rozoga kerítések tövében 
Érte el a tűz,
rájuk döntöttek égő szemetet, 
Porba taszították
sok tonnás gépek, kerekek... 
S melegen, sűrűn, részegitőn
illatoztak az orgonafák, 
Szárazon, eleven,
kegyetlen hőségtől aszottan, 
Álltak, csak álltak
a tavaszi Európa felett, 
S illatuk holttestek illó
szagával keveredett. . . 
Akkor, túl a határon
gondolni, hinni akartuk, 
Hogy a háború moraja
fáradt Földünk felett elzúg, 
S visszahozzák az évek
friss békéjét, teljes vigaszát, 
Nem támadnak rája
bombák és hadigépek...
Mindenkinek, nekünk is
jogunkban állt a béke álma,
Nekünk, s a nemzedékeknek tovább, 
Mert minket háborúba
nem vitt harci dicsőség vágya, 
Hanem, hogy tavasszal
a Földön kinyíljanak az orgonák.

1951

SZENTMIHALYI SZABÓ PÉTER fordítása

A két Oka

Van egy Oka, 
s nem ilyen még. 
Más folyó maga, 
s körben más a tájék.

Tajgák soka 
s komor partok a 
környező képek. 
Ám ez az Oka 
tovasuhan, tova, 
mint gyermekévek.

Zátonyt feled, 
fut kanyarogva, 
s tudom, melegebb, 
melegebb, gyerekebb kedves a sodra.

Kedves, akár 
minden körülötte: 
a föld, a táj, 
amelynek szülötte, 
s mely dalba vette.

Ártér zizeg: 
hajlanak füzek, 
s füzekig nyúlva 
rétek szelíde. 
Majd lefut ide meggyfa, szilva.

Szabad partjai 
fények a tájban. 
A tajgai, 
a tajga-alkonyi 
hűvös homályban.

Ilyen Oka van 
Szibéria mélyén,
 s nem ismerik sokan, 
tudja csak verőfény, tudja eső, 
tudhatja zápor, 
hogy milyen dicső — 
a faúsztatáskor.

Csak emberfia 
ma kevés volna 
emlékezni a 
hazai folyóra...

Szibériai 
Oka habjai 
torlódjatok morajba, 
mely erővel teli, 
s hall a távoli néma, irkutszki tajga.

Meleged, kedvesem, 
másik vidéké, 
akár a szem,
 mely arra a régi 
Okára réved: 
az valahova 
elszökött tova, 
mint gyermekévek.

1957

VERESS MIKLÓS fordítása

Elparázslott a lomb

Elparázslott a lomb,
lehullt, ám őszi illatával 
a nyárfa még kitart —
dacol korommal, zúzmarával. 
Végül a fakó-zöld
orgona veszti el a lombját. 
S üres, csupasz a föld,
alázatos a kerti dombhát. 
Fárad a nyári láng,
kihűl, mint arcon a verejték. 
Hej, csodálatos ősz,
öregséget ilyet szeretnék: 
Ne váratlan legyen,
s idő előttinek se tűnjék. 
Végződjék minden úgy,
ahogy e bőségben letűnt év. 
Csak aprócska bajok
jelentsék azt, hogy itt jön, eljön, 
és mehet könnyedén,
erőlködés nélkül a lejtőn. 
De csak a sürgető
fájdalmat s félelmet feledve 
találhat rám e vágy
álomi boldogsága, kedve.

1966

RATKÓ JÓZSEF fordítása

Napjaimnak mélyén

Napjaimnak mélyén,
életem legalján, 
kedvem támad ülni
kicsit a napocskán, 
a meleg fatuskón.

Hadd pompázzék a lomb,
a hullott, avarban, 
ha ferde a sugár, 
közelit az este. 
És hadd legyen így már,
minden zűrzavarban — 
ez hát a te korod,
de már nem baj ez se.

Gondolataimat
hallgatom szabadon, 
botommal öreges
vonást húzogatok: 
nem, semmi, mégiscsak,
semmi az, alkalom, 
hogy itt megfordultam
s némi jelet hagyok.

1967

MEZEY KATALIN fordítása

Ésszerű élethez mi kell?

Ésszerű élethez mi kell? 
Az, hogy sorsunkat értve, 
magunk magunkban érjük el 
s szemünk a célt ne vétse.

S mert minden rajta alapul, 
szeressük munkánk terhét, 
s magunk, bár hajszoljuk vadul, 
legyünk másokhoz enyhék.

Mostanra vagy későbbre szól
munkád, s akármi drága,
élj úgy. ahogy, —
de bármikor
légy kész az indulásra.

S ne félj hogy hozzá — ah! meg óh! —
 közel vagy messze vagy ma, 
mindig váratlan ér utol 
az indulás parancsa.

Nyugodtan befejezheted: 
Ámen! S ha visszanézve 
valami fáj, csak az lehet, 
hogy minden rendben, vége.


Mindent a szabott idején!

Mindent a szabott idején! 
Volt ugy, hogy egy ülésre 
száz sornyit szedtem össze én, 
és nem volt elég mégse.

Oly véghetetlen ez a nap, 
hajnal volt s éj körit be. 
Sok szó: a vénség nénje csak — 
Szűkítsd le, 
rövidítsd le.

FODOR ANDRÁS fordításai

Alekszandr Tvardovszkijról itt olvashatsz

(Forrás: Szovjet Irodalom, 1980 / 6. sz., 104-136. oldalak)