2011. november 9., szerda

Válogatás a mai dagesztáni irodalomból (5)



RASZUL GAMZATOV
(Hamzatil; Cada, 1923: avar költő)


A hegy lakója


A hegy lakója hogyha útra kel,
bort és kenyeret vigyen bőven,
hogy egy barát ha jő, legyen
 mivel megvendégelni illendően.


Vendég — a hegylakó jó csillaga.
Majd útadon te is belátod!
Ne hordj fegyvert, ha útra mégy, soha;
kenyérrel s borral vár barátod.


A hágón túl ha ki magasba tört,
és fegyvert vitt, az lett a veszte,
ha kirántotta tokjából a tőrt,
s valaki mellének szegezte.


Ne hordj magaddal fegyvert hát, ha mész
 az ezüst csúcsok közelébe.
A hegylakó hű testőr: halni kész,
csakhogy barátját óvja, védje.


Ha nincs társad, gyújts dalra, légy vidám.
Aki dalol, sohasem árva.
Én is sokszor dalolva mentem ám
a világtalan éjszakába.


Mint kórus, állnak a hegyes hegyek,
és zengenek, míg jő a hajnal.
Ha errefelé jössz, el ne feledd:
legalább egy dalt hozz magaddal!


BEDE ANNA fordítása




Lovas, sarkantyúzd lovadat!


Öklömnyi kölyök s lovat követel!
Örül aztán, ha nádparipát kap:
Az is tud száguldozni, ha kell —
Azért estére az is kifárad.


Az ifjú alá paripa való —
Ledobja az, nem baj: oda se neki!
Repül a pányva, fogva a ló:
Lóháton az ifjú, a veszélyt neveti.


Bús öreg: zablát rángatni restel,
Busa szemöldöke, üstöke: hó.
Ha ő a lováról lefordul egyszer:
Nem kell neki már se zabla, se ló...


Régi a dal, ma is biztatva szól:
Rejtve a hold, ha felkel a nap —
Lobogsz még, nem vagy pusztai por:
Lovas,
hát sarkantyúzd lovadat!


A sötétpej paripa mindenkor
A fehér mögött vágtat —
Ha nem vagy még szürke mint a por,
Lovas,
sarkantyúzd paripádat!


KÉPES GÉZA fordítása


Darvak. Szöveg: Raszul Gamzatov, zene: Jan Frenkel


Darvak
(az alábbi verset megzenésítették;
igen népszerű lett a nagy honvédő háború után)


Én érzem néha, hogy a jó vitézek,
A véres mezőn ott maradt sereg
Nem a mélybe, a szülőföldbe tértek,
Darvakká lettek, fönn fehérlenek.


Attól a régi évtől kezdve szállnak
És, meglehet, nekünk küldik a szót.
Másként miért fogná el ugy a bánat
A magasba, utánuk bámulót?


Röpül, röpül a fáradt ék az égen
Napáldozatkor, ködös éjjelen,
Egy pici rés van a tömött, zárt v-ben,
Engem várnak, tán ott az én helyem.


Közébük állok én is egy napon,
Befogad majd a hófehér csapat,
Madár módra én is szólongatom
A magasból a lenn maradtakat.


Én érzem néha, hogy a jó vitézek,
A véres mezőn ott maradt sereg
Nem a mélybe, a szülőföldbe tértek,
Darvakká lettek, fönn fehérlenek.


NYILASY BALÁZS fordítása




FAZU ALIJEVA
(Ginicsute, 1932, avar költőnő)


Szerencsés utat!


Szerencsés utat, pásztor!
Szerencsés utat!
Menj bátran előre,
nyájaddal érj zöld legelőre!
Jószágod elkerülje a farkas!
Növeld a nyájad kétszeresére!
Minden anyának két báránykája
szülessék!
Essék puha fekvés
kedves kunyhódban,
az And-hegy ködsubája alatt!


BEDE ANNA fordítása




SZULEJMAN RABADANOV
(Díbgasi, 1932, darg költő, prózaíró; 
állami Cadasza-díjas)


Lermontovnak


A bajszod és tekinteted,
Köpenyed, mely feketén lobog,
Kaukázusról daloló sorok
Felidézik fivéremet.


Megülte a szilaj lovat,
Mint te, hetykén tovavágtatott,
És hordta ő is a váll-lapot,
S a háborúban ottmaradt.


Sokszor találtam ugy anyámra,
Hogy képed nézve sirdogált.
Ezért ő is, a bátrak bátra
A verseidben él továbbra,
Fivérem, ki hasonlít rád.


MIGRAY EMŐD fordítása




RASID RASIDOV
(Vanasi-mahi, 1928, darg költő)


Az esti tüzek ím fölfénylenek


Hajókürt hangja száll a víz felett...
Sötét kendőt bont a korai alkony...
Az esti tüzek ím fölfénylenek.
Csillagvilág és langymeleg a parton.


Homályló égen halkan átrepül —
Nyugodni tér a tengeri sirály.
A vad hullámverés elcsöndesül:
Ideje végre megpihenni már.


A parti kertben vígan zeng a dal,
Benne ragyog a tűnt nap egy szilánkja.
Igen, így van: hisz aki fiatal,
A napi hajszát könnyedén kiállja.


Mahacskala, hallgatván, elmereng,
Feszes vállakkal fekszik csak nyugodtan.
Egyik vallanak vánkosa a hegy,
A másik elmerül a hűs habokban.


Koromsötét a hegycsúcsok felett,
De még korán van — nem csitul a lárma.
Az esti tüzek ím fölfénylenek —
Földön és égen csillagok világa.


BUDA FERENC fordítása




ABDULMEDZSID MEDZSIDOV
(Nyizsnyeje, 1936, kumík költő)


Szekéren hordtam fát


Szekéren hordtam fát gyermekkoromban,
Mikor tinóm már fáradt, vele húztam legott.
Mikor meg kimerülten lerogyott,
Melléhevertem, hozzábújtam.
Éreztem kellemes melegét, illatát.
S autóról álmodoztam ott.


A tinóból ökör lett, de az is hol van már?
Az autós korba ők kísértek minket,
Nekem mégis kedvesek maradnak — együtt
Szántottunk, együtt éltünk, együtt szenvedtünk.


Feküdtünk velük, leheletükbe bújva.
Megértettük egymást, mint sorsostársak,
Örömöt-bánatot közösen osztva.
Bár ma jólesően nézek az autókra,
A régi ökröket sem felejthetem.


KISS BENEDEK fordítása



HANBICSE HAMETOVA      
(Clak, 1938, lezg költőnő)


Darus-lány vagyok...


Darus-lány vagyok, új lakótelep
Nő, emelőkarral vezényelek,
Ott lenn a nép naponta összegyűl,
Méhecske — hallom a hátam mögül,
Mert a ház, fényben fölemelkedik,
S mintha látnák a lép nagy sejtjeit.
Emelő-darum gémje messze nyúl,
Tonnái járnak szakadatlanul,
A betontömb a végén csak lebeg,
A kar mozgása egyre könnyedebb,
S mint lány-kar táncban, szinte súlytalan.
Játszi hullám csodálja habosan
A Kászpin: csillan acél és üveg,
És hullámok tapsolnak ütemet,
S a hullám a hullámmal táncba megy.
És tajtékjuk fehéren integet,
Mint lány, kendővel kedvese után.
A daru lángja reggel, délután,
Keringve jár az új házak felett,
S emelet fölé nő az emelet.
Az épületből száz ablak figyel,
Ha indulok a munka végivel,
Találkám lesz, tán odaérhetek,
S nem kések el, ha nagyon sietek...
Sok ember arcán villan fel mosoly,
Lehet, hogy majd itt laknak valahol?
Jönnek-mennek a fél-kész ház előtt,
Lépesméz ház nekik, s magasra nőtt.


GYÖRE IMRE fordításai




KADRIJA
(Tyemirbulatova; 1948-1978,  nogaj költőnő)


Hogy kacagott a hold...


Hogy kacagott a hold az emberen!
A sok aprócska, csepp emberi sorson,
Hahotázott, nevetett fényesen
Az örömön s a szenvedésen, gondon.


Kinevette az ember házait:
Minek a csöppnek égbe nyúló város?
Eltakarni kicsiny fájdalmait?
Őrizni a gyüszünyi boldogságot?


Hogy kacagott a hold az emberen!
Az apró-cseprő ember-sorsokon:
Az egyiket öröm kiséri el,
A másik meg a bajokkal rokon.


Nem tudta, ó, nem,
Hogy fönn az űrben
A szomszédban pályáját rója,
Már mellette kering az ember
Szivéből alkotott hajója.


NYILASY BALÁZS fordítása



MUTALIB MITAROV
(1920, tabaszárán költő, prózaíró)


Álom a fedezékben


Micsoda csönd!
S már látom lassú lépted,
Felém jössz, magas dombról, lankadatlan...
Lőporfüstben, mahorkaszagban
Álmom betölti
A katonai fedezéket.


Micsoda csönd!
S nincs már fedezék sem,
Nincsen füst, némán leszálló.
Csak te vagy, igen,
Meg az égbolt, a reggelre váltó
Csilíaghunyásban, ragyogó reszketésben.


Harcokról bármit is sejdítek-é?
Csak távoli hegyormok kéklenek.
Együtt megyünk, tévedhetetlenek
Mi ketten, a nap s a tavasz elé.


De az álom elillan.
Újra háború hangja tör fel.
Mi mindent tudok róla, most, éppen.. .
S hogy találkozzunk, kedvesem, ébren —
Álmomban még sokszor jöjj el.


HATVANI DÁNIEL fordítása

(Forrás: Szovjet Irodalom, 1981/1. sz., 112-121. oldalak)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése