A szurdokos part meredek.
Vízig kúszik le a rekettye.
A kék és zöld világ felett
vörösbegy röpdös füttyögetve.
Liliomok, mint nyomai
ismeretlen, ritka vadaknak.
Látta-e őket valaki?
Virradat előtt itt ihattak.
Sáslevél csisszen, mint a kés...
Bolondos örömben fürödve
sarlósfecskék sziszegnek,
és lenyilallnak a víztükörre.
A mélyben kék kristály rezeg,
márnák vonulnak, szürke-kékek,
ó-ezüst-lemez keszegek
és koronás hátú sügérek.
Minden nyüzsög, úszik, cikáz.
Mint mozdulatlan bonc, fölötte
úgy ül egy fiatal halász,
derékig fényes bronzba öntve.
1940
Nyár
Paradicsom izzó ágyúgolyója
robban a molyhos indáról a földre.
Perceg a szöcske parányi motorja,
mintha nyurga robotember zörögne.
Hangyák páncéloshadai nyüzsögnek,
rézfényű csápjaikkal fenyegetve,
mint katonái névtelen seregnek,
dühödt tőreiket döfik kezembe.
Egy agancsos bogár — ő tudja, mit mért
nagy makacsul agyaggöröngyöt forgat,
fémszárnya a felszálló por fehérét
felfogja.
Fogaink között csikorgott
a homok, mint zúzott kő. Forrt az élet.
Hernyók levelet fúrtak. Égig érni
tülekedtek a füvek, fel a fénynek,
mert mindennek teljes joga volt élni.
Kezet mosott, egy szirmon imbolyogva,
a darázs, sárga-sávolyos mezében.
Én meg, akár egy más bolygó lakója,
a napot tenyerembe fogva, néztem.
1945
RAB ZSUZSA fordításai
Valami
Valami a szívemnél...
Nem ágyban halok én meg —
talpon, mint őrszemet ér a találat,
a járdán lő rám a halál, s már nem is élek,
holttestemnek rendőrök szalutálnak.
Nem kell autó —
szálljon csak lábam alól föl a por,
nem kell a vörös kereszt, a fehér alakok,
vigyétek a kereket a lábam alól,
gyalog jártam eddig, meghalni is úgy akarok.
Tudok járni,
a tömjén bárhogy is facsarja az orrom,
járok, mert megtanulta a lábam, a vérem,
amit eddig tettem, végül is az a dolgom.
Nem kell semmi! A célomat így is elérem.
Boncolni
nincs jogotok. Hozzám nyúlni ki merne ?
Vigyázzatok avval a késsel,
még bennem fujtat az ördög!
Inkább a lapát meg az ásó,
és csak a sáros földbe
eressze!
Április van, nem enged a fagy,
de azért ássátok a gödröt!
1946
OLÁH JÁNOS fordítása
Fagyokkal reccsen január
Fagyokkal reccsen január,
hó futja a mezőt,
májusban megcsap a vízár —
határt, virág-telőt.
Leszáll a borzas éjszaka,
csillag port harmatoz,
fölröppen szárnyas hajnala
s a táj fénytől habos.
Csak perzseljen bajjal a baj,
jajjal évszázadunk,
elménk boldogságot kihall,
konok szívek vagyunk.
1946
KALÁSZ MÁRTON fordítása
Örök változás
Újra haris sír a messzeségben,
mindent-nyitó csodafű susog.
Esti árnyék hull le kéken,
a füzesben eső ácsorog.
Összekuszált már megint a bánat,
homályos reményem elveszett.
Nem hajszolom javát a világnak,
hallgatom: halódó fű zizeg.
Nyár, te nyár, nem egyik évszak vagy csak!
Kérlek, nem — parancsolom neked:
ne törj meg, ha viharok facsarnak.
Szeretlek, mint fényt, mint életet.
Kinyitják szemüket új virágok,
ha tavaszba zsendül a vidék.
Másféle érkezést nem kívánok:
zendítsen záport a nyári ég.
Váltják egymást könyörtelen rendben
földünk dolgai, kicsik, nagyok.
Örök változás vigasztal engem,
hisz magam is múlandó vagyok.
1946
RAB ZSUZSA fordítása
Megbúvó madarak dalolnak
Megbúvó madarak dalolnak,
moccanni lusta a levél,
rekkenőben üresen, alvadt
fényben, a pusztai nap él.
Megy a mezei út s elernyed,
ahány nyomot számlálva ír,
hasas szekerek kelepelnek,
telik lassan a por-papír,
a kerék csámpája bejárja,
patkó vési félholdjait,
jobbfelől, ahogyan szokás, a
gazda csizmanyoma esik.
Meg autó benzinbűze köp le.
Agyafúrt ábrával, akár
a madárnyom, zötyög a völgybe,
de már a dombél fele jár.
Emitt a traktoré — nehéz, mély
s kinyomtatott nyoma alatt
kerékpár kis kígyója félénk,
kölykök talpa bátran halad.
Olvasd az utat, mint novellát
e tájról — benne más ugyan
füvet, kis gyalog-erdőket lát,
s terjeng neki egyhangúan.
1947
KALÁSZ MÁRTON fordítása
Vasgyűrű
Ezen a roppant, forgó földtekén,
ahol száz tenger, földrész; nap és hold van,
a lélek éltet — megértettem én
s olyan lettem, amilyen sose voltam.
Nem hívott csábítón a messzeség,
égtámasztó hegy nem intett előttem.
Csak egy palánk. Rézsárga fényben ég.
Orgonafürtök párás-lila kődben.
Kertkapu, rajta nehéz vasgyűrű —
a jegygyűrűk örök előfutárja —,
sötétség-oszlató arc,
gyönyörű,
mely elrebben örök homályba.
A boldogság azt súgta itt: igen.
S mögötte a kertkapu becsukódott.
Magasság szédített meg hirtelen,
amilyenben kihunynak a hegyormok.
1950
RAB ZSUZSA fordítása
Megadna négyszáz évet
Megadna négyszáz évet
e föld akár,
a halál akkor is így faggatóznék,
s én mondanám:
a sarkamban ne járj,
csak kicsikét, földi, hadd vagyok még.
Nem gyönyörködtem ki a napban magamat,
s hadd teljek meg hazai éggel,
még annyi bevégezetlen dolgom akad,
e földről addig ne vigyél el.
Negyven vagy ötven évecske, mi az neked,
haladék kell, s valószínűleg
eltűnök helyemről, hozzád magam megyek
— majd kegyetlen halállal födj meg.
1952
KALÁSZ MÁRTON fordítása
A gitárok miről énekelnek?
A gitárok miről énekelnek
hétvégen a vonatokon,
kupéban, elővárosok mellett,
mi bánat ül a körúton?
Gyere idébb, csak ülj ide, hallgasd:
húr lüktet, koppan a kerék ...
De már előre ne ítélj, hogy most
miről nem énekel a nép!
Dalol! Érted? A kopasz ördögről ...
Másznak, kitt-katt, a vonatok.
Feszül a vezeték, szikrát fröcsköl,
a füst foszolva gomolyog.
1959
GYŐRI LÁSZLÓ fordítása
Dicsőség
Dicsőség, föl-nem-szállt rakéták!
Dicsérem s ez nem szégyenem.
Cél zenit-fényét sose látják,
de épp ezért is kedvelem.
Kudarcok visszaszámlálása,
míg ébren lel a virradat,
dicsérd, mintha már messze szállna,
azzal, hogy elsírod magad.
Nélkülük nem volna másik,
a biztos vonalat soha
fém nem húzná csillagvilágig,
s nem járna fönt emberfia.
Hogy sikerült, íme, a példák,
s én mégsem őket szeretem.
Dicsőség, föl-nem-szállt rakéták —
sorsukról nem tud senki sem.
1965
KALÁSZ MÁRTON fordítása
Néhány szó Szergej Orlovról:
Sz. 1921. Meghri, Vologda Régió–mh. 1977, Moszkva. Szovjet-orosz költő. Gyermekkora óta verselt. Petrozavodszkon jár egyetemre, majd a világháborúban diákönkéntesnek szegődik, a cseljabinszki páncélos iskolába kerül. 1944-ben szinte elevenen megég a tankban. Hogy az égésnyomokat elfedje, szakállt növeszt. 1946-os kötete fwelkelti iránta a figyelmet. 1954-ben elvégzi a Gorkij Irodalmi Főiskolát. 1958-ban a szovjet írószövetség tagja lesz. Költői erényei elismeréseképpen számos díjat kap. Vologda város főutcája viseli a nevét.
(Forrás: Szovjet Irodalom 1980/5. sz., 122-132. oldalak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése