2011. július 29., péntek

Edvard Radzinszkij: Beszélgetések Szókratésszal (3)

Radzinszkij egyik történelmi sikerkönyve: Sztálin

A börtön


Athén. Reggel. Thraszübúlosz és Anütosz.


THRASZÜBÚLOSZ Rossz éjszakám volt, Anütosz. Biztosan megváltozott a szél iránya. Ilyen éjszakákon halnak bele régi sebeikbe a velem egyívásúak.
ANÜTOSZ Igen, rossz éjszaka volt, Thraszübúlosz. Ma éjjel Melétosz... az a bizonyos Melétosz... agyonszúrta magát.
THRASZÜBÚLOSZ   Agyonszúrta magát?
ANÜTOSZ Szerelmes volt Hárpia hetérába, de az Killikiosz színészt ajándékozta meg kegyeivel. Melétosz kétségbeesésében elrohant Killikioszhoz, és a szeme láttára szúrta agyon magát. (Gúnyosan.) Költő... Killikiosz tanúvallomást tett, és bizonyítékul felmutatta Hárpia levelét... Egy szó, mint száz, Athén polgárai meg fogják érteni a dolgot. Melétosz nem vált díszére a városnak, s az istenek gyorsan elszólították az árnyak birodalmába.
THRASZÜBÚLOSZ   Ami Melétoszt illeti, mindent értek.
ANÜTOSZ   Szókratész a börtönben töltötte az éjszakát. Az éjszaka nyugodtan telt el.
THRASZÜBÚLOSZ   Ami Melétoszt illeti, mindent értek.
ANÜTOSZ    Kötelességünk volt halálra ítélni Szókratészt.
THRASZÜBÚLOSZ Amikor a nagy Periklész haldoklott és a barátai dicsérték áldásos ténykedését, azt mondta: „Amiért dicsértek, azt sokan megtették. Csak azért az egyért dicsérjetek, hogy uralkodásom alatt egyetlen athénit sem végeztek ki!" Valamikor arról álmodtam, hogy egyszer én is elmondhatom ezt.
ANÜTOSZ (makacsul)    Szókratészt halálra kellett ítélni.
THRASZÜBÚLOSZ Döntöttem, Anütosz. Nem aludtam egész éjszaka, s mindent fontolóra vettem. Magam előtt láttam Szókratészt a háborúban. Cudar tél volt abban az esztendőben, s amikor kiléptünk sátrainkból, magunkra vettük minden ruhánkat, s a lábunkat nemezbe és birkabőrbe csavartuk. Ő meg egyszerű khitónban jelent meg, és mezítláb. A harcosok felzúdultak, mert azt hitték, kicsúfolja őket. Akkor az egyik hadvezér, hogy lecsillapítsa a kedélyeket, kis híján kivégeztette Szókratészt... Aztán visszajöttünk a háborúból, és Szókratész dicsőségét zengte mindenki. Arisztophanész pedig hálából kigúnyolta őt a komédiájában ... Aztán amikor Szókratész megöregedett, a zsarnokok ragadták magukhoz a hatalmat Athénban. És Kritiász, a főzsarnok, aki Szókratész tanítványa volt, egyszer magához rendelte és megfenyegette Szókratészt, hogy börtönbe záratja, mert nem hajlandó kiszolgálni a zsarnokokat. Mi pedig már egyenesen halálra ítéljük Szókratészt... Nem túlságosan sok ez egy öregembernek? Szókratész kivégzése elmarad.
ANÜTOSZ Én soha nem mondtam, hogy Szókratészt ki kell végezni. Én csak azt mondtam, hogy halálra kell ítélni... A nagy Thraszübúlosz még nem tudja, hogy tegnap, az ítélet kihirdetése után nyomban koszorút tétettem a szent követség hajójának tatjára, s a hajó most indul Delphoiba. Ez pedig azt jelenti, amint a bölcs Thraszübúlosz jól tudja, hogy egy csöpp vér nem hullhat Athénban, (Gúnyosan.) amíg a szent követség vissza nem tér Delphoiből. Ez pedig azt jelenti, hogy legalább egy hónap eltelik, míg sor kerülhet Szókratész kivégzésére... Ennyi idő alatt sok minden történhet. Én például tudom, hogy Szókratész egyik tanítványa, Apollodórosz, máris pénzt gyűjt a megszöktetésére...
THRASZÜBÚLOSZ A háborúnak van egy nagy előnye, Anütosz: ott minden világos. „Ó keserves tollas nyílvessző!..."


Athén. Börtön. A Börtönőr ennivalót hoz Szókratésznak.


BÖRTÖNŐR Nincsen szerencsénk. Amióta az eszemet tudom, nem fordult elő ilyesmi. Rendesen kihirdetik az ítéletet, és másnap már hozhatom a méregpoharat. Most meg egy egész hónapot ki kell húzni még! Kivált ilyen silány koszton! Úgy látom, öreg, nem lehet valami gazdag.
SZÓKRATÉSZ   Bizony, nem vagyok valami gazdag öreg.
BÖRTÖNŐR Enni akkor is muszáj. Nem fog sokba kerülni. Bár ami igaz, igaz, nagy a drágaság mostanában. Az öregapámtól hallottam, hogy régen Szicíliában egy bika két drachmába került, most meg egy választási bárányért elkérnek húsz drachmát. Azelőtt egy rabszolgának száz drachma volt az ára, most meg százötvenért vettem Pireuszba egy madárijesztő képűt, ráadásul még lusta is: úgy viszi a fáklyát, mintha szívességet tenne. És a tetejébe még dadog is.
SZÓKRATÉSZ   Talán egy új Aiszóposz?
BÖRTÖNŐR   Mit mond?
SZÓKRATÉSZ   Semmit, csak eszembe jutott egy régi történet egy rabszolgáról.
BÖRTÖNŐR Ja, hogy mért mondtam el ezt az egészet: beeresztek magához egy nemes urat. Mert ugye, mért ne ereszteném be? Tudom én, mennyire unatkozik itt maga, no meg az az úr is nagyon kér. Miért ne kedvezzünk az embereknek, habár ezt tiltja a szabály. De ugye, régen egy birka belekerült... most meg. .. Majd szőrmentében említse meg neki.


Belép Prodíkosz.


PRODÍKOSZ   Örülök, hogy láthatlak, Szókratész.
SZÓKRATÉSZ    Én is örömmel látlak, Prodikosz. De ő még nálam is jobban örül. (A Börtönőr felé int.) Állítólag megdrágult az élet, főként a birkák élete. Egy birka ára... 
BÖRTÖNŐR   Negyven drachma.
SZÓKRATÉSZ   Ezért ha beszélgetni akarsz a bebörtönzött Szókratésszal, amíg életben van, segíts kioltani egy birka életét. 
PRODIKOSZ (pénzt ad a Börtönőrnek)    Ezért egy asszonyt is beengedsz.


A Börtönőr meghajol és kimegy.


Xanthippé az. Mindjárt itt lesz.
SZÓKRATESZ   Mi történt veled, Prodikosz? Temérdek erényed volt mindig, de a bőkezűség sosem tartozott közéjük. PRODÍKOSZ   Azért jöttem, hogy vallomást tegyek neked, Szókratész. 
SZÓKRATÉSZ   Mit akarsz megvallani, Prodikosz?
PRODÍKOSZ   Gyerekkorunk óta tartjuk veled a barátságot, bár én sokkal fiatalabb vagyok...
SZÓKRATÉSZ   Három évvel.
PRODÍKOSZ De sokkal fiatalabbnak látszom. Nem vallottuk be, de mindig versengtünk egymással... mint az egyívásúak közt szokás. Más-más úton indultunk: én neves szónok lettem, szónoklattant oktatok, te filozófus vagy. Mindig élvezettel figyeltelek, bár nem mindig helyeseltem és nem mindig fogadtam el a nézeteidet. De vannak emberek, akik rajonganak értük, hát legyen! Rövidre fogva a szót, a kapcsolataink normálisan alakultak. Nem így van? 
SZÓKRATÉSZ   Szerintem igen. 
PRODÍKOSZ   De halld csak, mi történt. A vádbeszédet, amit az öreg Lükón mondott el ellened...
SZÓKRATÉSZ   Igen? 
PRODÍKOSZ   Az öreg Lükón... 
SZÓKRATÉSZ   Ezt már mondtad... 
PRODÍKOSZ   Nézd, azt a beszédet... én írtam meg neki.


Szünet.


(Szókratész nyugalmán felbuzdulva.) Tudod... Lükón beállít hozzám, és... azt mondja: „Szókratészt úgyis elítélik, és nekem már nehezemre esik beszédet írni, öreg vagyok már. Te viszont, Prodikosz — azt mondja —, nagy szónok vagy. Én meg öreg..."
SZÓKRATÉSZ   Tehát csak az idős kora iránti tiszteletből segítettél neki?
PRODÍKOSZ (mint mindig, most sem akarja észrevenni a gúnyt) Meg aztán arra gondoltam, jobb, ha én írom meg Lükón beszédét, nem más... Hiszen én a barátod vagyok, és ugyebár ... én finomabban fejezem ki magamat, ékesszólóbban, hogy úgy mondjam... Gondolom, ezt észre is vetted?
SZÓKRATÉSZ Tüstént észrevettem. Mondtam is magamban: „Nagyszerű vádbeszédet intéz ellenem ez a Lükón, olyan finom, olyan ékesszóló." Igaz, a végén miért, miért sem, halálos ítéletet kért rám, de ez apróság.
PRODÍKOSZ Szókratész, tudod, hogy én hiszek az istenekben. Nem szeretek haragban lenni senkivel, kiváltképp halottakkal, és nem szeretném, ha úgy halnál meg, hogy előtte nem bocsátasz meg nekem... hogy valami rosszat forralsz ellenem... és a halálod után... meglátogatnál.
SZÓKRATESZ  Ez kegyetlenség tőled, Prodikosz! Meg akarsz fosztani attól a lehetőségtől, hogy élvezzem a társaságodat a halálom után? Szó sem lehet róla! Egy ilyen szónokét?!...
PRODIKOSZ    Szókratész!...
SZÓKRATÉSZ   Lemondani egy ilyen beszélgetőtársról? Semmi pénzért!...
PRODÍKOSZ Hagyd a tréfát. Tudod, milyen nehéz elaludni a mi korunkban. Szüntelen gyötörni fog a gondolat... Azt fogom hinni... Egyébként is rossz alvó vagyok! Szókratész, meg kell bocsátanod. Kérlek... Könyörgök...
SZÓKRATÉSZ Nézd, lehet, hogy megbocsátok, de csak egy feltétellel. Hatvanhét éves vagy. És ez alatt a hosszú idő alatt nem hallottam tőled egyetlen olyan gondolatot, amit ne tudna mindenki. Neves szónok vagy, sőt másokat is szónoklatra tanítasz, hát légy szíves, a jövő álmod megmentése érdekében tárj föl nekem egyetlen egy olyan igazságot, amit nem tud mindenki, és én azonnal megbocsátok neked.
PRODÍKOSZ (gúnyosan)   Akkor is, ha megbántalak vele?
SZÓKRATÉSZ   Akkor is.
PRODÍKOSZ Jól van, hiszek neked, te mindig ura voltál a szavadnak... Halld tehát: a barátodnak számítottam, Szókratész, de én mindig is gyűlöltelek!...
SZÓKRATÉSZ (megrovó hangon) De hát mi ebben az új, Prodikosz? Hát nem köztudott, hogy azok gyűlölnek bennünket a leginkább, akik barátainknak számítanak?... De ne keseredj el. Próbáld megmagyarázni, miért gyűlöltél. Ebből talán sikerül kihámoznunk valami újat, amit nem tud mindenki.
PRODÍKOSZ A bölcsességedet mindig ostobaságnak tartottam, ujjongtam, amikor Arisztophanész komédiát írt rólad és kigúnyolt. Sokat nevettem rajta.
SZÓKRATÉSZ Én is. Arisztophanész komédiája nagyon jól sikerült... Te fizetted meg őt, Prodikosz, hogy írja meg?
PRODÍKOSZ (nem válaszol a kérdésre) De mi lett a komédiából? A görögök, akár az asszonynép: bolondulnak a tiltott gyümölcsért. Mindenki rólad beszélt! Amikor erre rájöttem, elmentem Arisztophanészhoz és megkértem, hogy írjon még egy komédiát — rólam. De azt felelte, egy rókáról nem lehet két bőrt lehúzni. Azt mondta, ez a téma ki van merítve.
SZÓKRATÉSZ   Még ebben sem volt szerencséd.
PRODÍKOSZ   Semmiben. Én szép vagyok, te rút. Olyan rút, hogy a dajkák veled ijesztgetik a gyerekeket.
SZÓKRATÉSZ (megértőn)    Igen... Igen...
PRODÍKOSZ És az eredmény? Te olyan rút voltál, hogy magadra vontad mindenkinek a figyelmét. Én szép voltam, de nem annyira, hogy beszéljenek rólam. És megint csak téged emlegetett mindenki! Végre célhoz értem. Százötven minát kaptam havonta a szónoklatoktatásért. Apám örökségét százszorosára növeltem. Ennek meg kellett hoznia a dicsőséget! De nem hozta meg. Mert Prótagorasz valamivel többet keresett, márpedig a tömeget mindenben csak az első érdekli... Te lemondtál a pénzről, kijelentetted, egy filozófusnak szégyen volna a bölcsességéért pénzt elfogadni. És az emberek kíváncsiságát mindig felkelti, ha valaki más, mint ők. És megint csak rólad regélt mindenki... Te piszkos khitónban jártál, csúnya vagy, a tanítványaid alamizsnáján tengődtél, mégis téged dicsőített egész Görögország! Én szép voltam, okos, gazdag, mégsem ismernek! Kiadtam a műveimet. Csak a tanítványaim olvassák őket. Te még annyi fáradságot sem vettél, hogy lejegyezd a gondolataidat. És az eredmény? Kezdtek neked tulajdonítani minden bölcs mondást, ami valaha is elhangzott valakitől. Éjszakákon át virrasztottam, míg végre sikerült kiötlenem egy szép mondást. Súlyos pénzért a templom falára vésettem. Az eredmény? Nemrég azt hallom, hogy a mondásomat neked tulajdonítják. Hát igazság ez? 
SZÓKRATÉSZ   Semmi esetre sem.
PRODÍKOSZ   Most pedig árulj el nekem valamit, Szókratész. A beszélgetések az erényről, satöbbi, satöbbi, ez mind rendben van. De beszéljünk őszintén: ostobaságból éltél úgy, ahogy éltél, vagy szándékosan? 
SZÓKRATÉSZ   Azt kérdezed, szándékosan voltam-e szegény meg csúnya, szándékosan nem adtam ki a könyveimet?
PRODÍKOSZ   Igen.
SZÓKRATÉSZ   Elárulom neked. Kényszerítettek rá. 
PRODÍKOSZ   Hogyan?!
SZÓKRATÉSZ Nézd, te egyedül élsz. Te Prodíkosz vagy, és csak Prodíkosz. De mellettem mindig ott állt egy ismeretlen ember, aki folyton kioktatott és gyötört. Tudod, mihelyt kijelentettem valamit, aminek a helyessége teljesen nyilvánvaló volt, ő azon nyomban megcáfolta ... Valamikor én is azt tartottam a legfontosabbnak, hogy az ember legyen gazdag, örvendjen közmegbecsülésnek, könyveket adjon ki. De mihelyt ezt kimondtam, azonnal lehordott a sárga földig és ezer példán bizonyította, hogy bizonyos esetekben gazdagnak és megbecsültnek lenni, könyveket kiadni szégyen, gyalázat. És az volt a legborzasztóbb, hogy egy pillanatra sem tudtam tőle megszabadulni. Mindig mellettem volt, egy házban élt velem, sőt egy testben. Folyton gyötört, olyan kérdéseket tett föl, amelyekre te meg én jól tudjuk a választ, de ő nem. Hát ezért nem élhettem úgy, mint te. És ez az oka annak is, hogy én itt vagyok a börtönben, te pedig eljöttél hozzám... De hát nem ebben állapodtunk meg, Prodíkosz! Neked kellett volna olyat mondanod, amit én nem tudok... És fordítva történt.


Szünet.


PRODÍKOSZ Rendben van... Mondok valamit, Szókratész, neked is meg a szigorú barátodnak is. (Lassan.) Hány gyermeked van, Szókratész?
SZÓKRATÉSZ   Három fiam van.
PRODÍKOSZ Örülök, hogy valami újat mondhatok neked: egy fiad sincs, Szókratész. (Nevet.) Amíg téged a szigorú barátod gyötört... (Elhallgat.)


Nagyon hosszú szünet.


SZÓKRATÉSZ (fölemeli a fejét, elmosolyodik, tompán) Nézz végig rajtam és magadon. Az ágrólszakadt, öreg filozófus feleségének jobban tetszett a szép, gazdag, könnyelmű Prodíkosz. Mi ebben az új? És mikor volt másként? Mely korban, Prodíkosz? (Szinte kiabál.) Arra kértelek, hogy valami újat mondj! Nem bocsátok meg neked! Háborgatni foglak álmaidban!
PRODÍKOSZ (felpattan)    Rohadj el a föld alatt, te felszarvazott vénség! Pusztulj el! 


Prodíkosz elrohan. Szókratész a pamlagra fekszik. Bejön a Börtönőr.


BÖRTÖNŐR   Egy asszony akar bejönni... 
SZÓKRATÉSZ   Ne engedd be. 
BÖRTÖNŐR   Ahogy parancsolja.


Szókratész mozdulatlanul fekszik.


(Erőlteti a beszélgetést.) Igaz, amit beszélnek, hogy maga a legbölcsebb ember? 


Szókratész nem válaszol.


Csak azért kérdem, mert én nem hiszek a mendemondának. Rólam például azt híresztelik, hogy nincs nálam ostobább ember a világon. Ki hallott már olyat: a legbölcsebb a börtönben csücsül, és a legostobább vigyáz rá ? Bolond beszéd... De azért maga rendes ember, elárulok magának valamit. (Súgva.) Én egyáltalán nem vagyok ostoba, csak teszem magam. Mert ugye, az ostobától nincs mit várni, azt nem vonják felelősségre. Senki se fél tőle, mindenki nevet rajta, vagyis szeretik. Egész életemben ezt csináltam, és nem bántam meg. Írni, olvasni nem tudok, mégis állami szolgálatban állok és két obulust kapok. Vittem valamire! Az a fő, hogy az ember ne árulja el senkinek, hogy eszes. De a lelke mélyén akár bölcs is lehet, ahhoz senkinek semmi köze. Itt vagyok például én. Tudja, milyen okos vagyok én lélekben? Mikor egy elítéltnek elmeséltem, valósággal sírva fakadt. „Hej — azt mondja —, mért is nem találkoztam veled korábban! Másként fordult volna a sorsom..." És az egész vagyonát rám hagyta. Kár, hogy magának nincsen vagyona.


Beront Xanthippé.


XANTHIPPÉ (a Börtönőrhöz) Mit állsz itt, mint szamár a hegyen? Megkaptad a pénzt, tűnj el!


Szókratész intésére a Börtönőr elmegy.


Prodíkosz mindent elmondott... Micsoda gazember, Szókratész... Minden szava hazugság! A tieid a gyerekek! A tieid!
SZÓKRATÉSZ   Tudom, Xanthippé.
XANTHIPPÉ Bosszúból mondta. Azért hazudott, hogy azzal is... Szókratész! Akarod, hogy idejöjjön és beismerje?
SZÓKRATÉSZ   Értem. Mindent értek.
XANTHIPPÉ   Hiszel nekem?
SZÓKRATÉSZ   Hiszek, Xanthippé.
XANTHIPPÉ (megöleli, s hirtelen sírva fakad)    Igazán hiszel? Esküdj meg!
SZÓKRATÉSZ   Esküszöm.
XANTHIPPÉ Amikor feleségül vettél, nagyon fiatal voltam. Te meg öreg... Rengeteg barátod volt, és mindig beszélgettél valakivel... Én meg hallgattalak és nem értettem semmit... Nagyon fiatal voltam, te pedig...
SZÓKRATÉSZ   Hagyd ezt, Xanthippé!
XANTHIPPÉ Folyton avval voltál elfoglalva, hogy legyőzd magadat. Először a testedet győzted le, és megtanultál mezítláb járni a jégen. Aztán legyőzted a hiúságodat, és attól fogva piszkos khitónban jártál. Aztán legyőzted a testiségedet, és többé nem zavart a gondolkodásban ... Én pedig egyedül maradtam a hideg pamlagon! Pedig fiatal voltam, Szókratész! De te ügyet sem vetettél rám. Néha már úgy éreztem, meg se látsz. Azt hitted, szép vagyok, mert rám se néztél. Hát most nézz meg, Szókratész, ilyen egy szép asszony? Elment a józan eszed? Hol vagyok én szép?
SZÓKRATÉSZ   Szép vagy, Xanthippé!
XANTHIPPÉ Hallgass! Pokol volt melletted az életem, de te kitaláltad, hogy mindennek a házsártosságom az oka. Pedig sose voltam házsártos, melletted lettem az. És mindig tudtam, hogy nem vagyok szép, csak fiatal... És hogy a fiatalság hamar elrepül, és akkor nem marad semmim... És Prodíkosz szép volt és...
SZÓKRATÉSZ   Ne beszélj erről, Xanthippé.
XANTHIPPÉ Mindent elkövettem, hogy tudd meg, Szókratész. Féltékennyé akartalak tenni. De te, szokásodhoz híven, észre sem vettél. Tovább arattad a nagyszerű győzelmeket és egyre tökéletesebb lettél... Köszönöm, Szókratész, hogy ma olyan jó voltál... Hogy annyi éven át tűrted a gonosz természetemet... Köszönöm... De elátkozott élet volt ez, Szókratész! Hát nem nevetséges? Most vesznek el tőlem... Most, amikor megöregedtem, és maholnap vénasszony leszek... Amikor már kezdem érteni, miről beszélgetsz a tanítványaiddal, és amikor már elhatároztam, hogy hű feleséged leszek, vagy inkább hűséges anyád. Mert te olyan tehetetlen voltál mindig, hogy már rég a negyedik gyerekem vagy, törvénytelen negyedik gyerekem... És most vesznek el!


Bejön a Börtönőr.


BÖRTÖNŐR   Lejárt az idő. 
SZÓKRATÉSZ    Menj.
XANTHIPPÉ    Mondj nekem valamit, Szókratész.
SZÓKRATÉSZ Mindig hűséges feleségem voltál, Xanthippé. Szültél nekem három fiút. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen feleséget adott nekem.


Xanthippé elrohan.


(A Börtönőrhöz.) Ne engedj be senkit... Rosszul érzem magam... Menj... Menj! 


A Börtönőr elmegy. Szókratész mozdulatlanul ül a pamlagon, a sötétben. 


Athén. Börtön. Szókratész betegsége után. Szókratész és az Első tanítvány.


ELSŐ TANÍTVÁNY Szókratész! Szókratész! (Megöleli.) Mióta nem láttalak! Amikor megtudtuk, hogy beteg vagy, tüstént ide rohantunk. Miért nem akartál beengedni?
SZÓKRATÉSZ  Azt gondoltam, hogy a beteg ember nem éppen kellemes, jobb magára hagyni.
ELSŐ TANÍTVÁNY    És most hogy érzed magad? Hiszen korábban sosem betegeskedtél.
SZÓKRATÉSZ Nem egyszerű betegség volt ez. Csodálatos betegség volt. Örülök, hogy eljöttél, és mindjárt elmondok mindent. De hol van Apollodórosz?
ELSŐ TANÍTVÁNY   Hamarosan itt lesz.
SZÓKRATÉSZ   És Platón meg a többiek?
ELSŐ TANÍTVÁNY   Apollodórosz majd mindent megmagyaráz.
SZÓKRATÉSZ (magába mélyedve) Eszméletlenül feküdtem és a mennyezetet bámultam. Árnyékok suhantak át rajta, azt képzeltem, hogy felhők, és hogy az égben fekszem. Nem ismertem meg a kezemet, azt hittem, egy darab fa. Aztán visszanyertem az eszméletemet, és egy reggel arra ébredtem, hogy verítékben fürdőm... Csuromvizesen feküdtem, erőtlenül, és valahogy mindjárt megértettem, hogy meggyógyultam, és olyan boldogság fogott el, hogy sírva fakadtam. Rájöttem, hogy egy egész nap van előttem... egy egész napi élet. Boldog voltam és nagy-nagy szeretet fogott el... Mindenki iránti szeretet.
ELSŐ TANÍTVÁNY (abbahagyja a jegyzetelést)    Milyen különös!
SZÓKRATÉSZ Élni!... Élni!... Percről percre egyre jobban éreztem, hogy visszatér belém az erő, s már járni is tudtam. Olyan boldogság volt járni! És ekkor értettem meg, milyen sok mindent nem tudtam eddig... Büszke voltam, megbecsült, egészséges. Gyermekeim voltak, otthonom, feleségem. Az egész szegénységem csak kitalálás volt, csak megjátszottam: hiszen bármikor sokat kereshettem volna, ha akarom. Úgy látszik, mindent el kellett veszítenem: az otthont, a gyerekeimet, a családomat, az egészségemet, védtelenül kellett szembenéznem a halállal, mint a megmérgezett vadnak, el kellett veszítenem az eszméletemet, hogy egy reggel felderüljön a kelő nappal együtt, erőtlenül, verítékben fürödve kellett feküdnöm, és semmi egyebet nem éreznem, csak a hálás örömet, hogy élek, élek... - minderre szükség volt, hogy végre megértsem... Értsd meg te is. Gyakran mondogattam, hogy a gonoszság a tudatlanság szülötte, s hogy az életben értelemmel mindent fel lehet deríteni. Ez nem így van. A börtönben megértettem, amit nem tudtam megérteni ott, a potidainai táborban. A szeretet... Mindenkit szeretni... Megérteni, hogy a másik is te vagy... És szeretni őt... Ha ez megvan benned, csak akkor segít az értelem felismerni az igazságot... És soha nem voltam olyan boldog, mint abban a pillanatban, amikor felfedeztem magamban ezt a szeretetet. Ezért szeretnék most annyira élni. És amit korábban hirdettem, nagy részét most tévesnek látom... Miért nézel így rám?
ELSŐ TANÍTVÁNY   Csakugyan élni akarsz?     ,
SZÓKRATÉSZ   Igen! Igen!
ELSŐ TANÍTVÁNY   Én pedig valahogy azt hittem, meg akarsz halni...
SZÓKRATÉSZ   Aki él, nem akarhat meghalni. Legfeljebb méltósággal fogadja a halált.


Belép a Második tanítvány.



ELSŐ TANÍTVÁNY   Azt hiszem, Apollodórosz örömmel fogja hallani, hogy élni akarsz. Ég veled!
SZÓKRATÉSZ   Hová mégy?                                                                       ,
ELSŐ TANÍTVÁNY Mennem kell. Apollodórosz majd mindent megmagyaráz... Megváltoztál, Szókratész. Sosem hittem volna, hogy valaha is ennyire ragaszkoni fogsz az élethez. (Elmegy.)
MÁSODIK TANÍTVÁNY Szókratész! Szókratész! Majd egy hónapja nem láttalak... (Megöleli.)
SZÓKRATÉSZ   Hogy van Xanthippé, a feleségem?
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Tegnap pénzt adtunk neki, és...
BÖRTÖNŐR (benyit)    Itt az idő!
MÁSODIK TANÍTVÁNY Sietnünk kell, Szókratész!... Fölveszed a ruhámat. Megszöktetünk, Szókratész. Elmégy Thesszáliába, útközben mindenütt pihent lovakkal várnak Szókratész beszélgetőtársai. És Thesszáliában vár Platón.
BÖRTÖNŐR (benyit)    Gyorsan!                                                                       
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Búcsúzzunk. Xanthippé meg a rabszolgád lovakkal var az udvaron. Miért hallgatsz?
SZÓKRATÉSZ   Gondolkodom.
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Megbocsáss, de most nincs idő!
SZÓKRATÉSZ A gondolkodásra mindig kell, hogy legyen idő. Ülj le nyugodtan, Apollodórosz, és beszélgessünk.
BÖRTÖNŐR (benyit)    Nemsokára levált a társam.
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Szókratész!
SZÓKRATÉSZ   Egy börtönőrtől könnyebb megszabadulni, mint a helytelen cselekedettől.
MÁSODIK TANÍTVÁNY Szókratész, négy hétig készítettük elő a szökésedet. Néhány nap múlva visszatér Delphoiből a hajó, és akkor...
SZÓKRATÉSZ   Felelj nekem, Apollodórosz, igazságos-e rosszal fizetni a rosszért?
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Nem, Szókratész... De...
SZÓKRATÉSZ    Felelj, igazságosak voltak-e hozzám hazám törvényei?
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Nem.  
SZÓKRATÉSZ De vajon csak azért éltem a hazámban, mert megegyeztünk, hogy törvényei mindenkor igazságosak lesznek hozzám?
MÁSODIK TANÍTVÁNY   De...
SZÓKRATÉSZ   Felelj.
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Nem, Szókratész.                                                                   BÖRTÖNŐR (benyit) A felesége szitkozódik. Itt van a belső udvarban és rettenetesen szitkozódik.
SZÓKRATÉSZ Nagyszerű asszony ez, Apollodórosz. Akinek ilyen felesége van, annak nagy boldogság és nagy felelősség az osztályrésze. (A Börtönőrhöz.) Menj és mondd meg Xanthippének, hogy a férje, Szókratész, beszélget. Ő tudja, hogy ez fontos, és megérti.


A Börtönőr elmegy.


Tehát a törvények teljes joggal mondhatnák: „Szókratész! A mi segítségünkkel, hazád törvényeinek segítségével vette el apád anyádat és nemzett téged. Tulajdonképpen a mi szülöttünk vagy. Nekünk köszönheted, hogy tápláltak, felneveltek és elláttak minden jóval És végül nekünk köszönheted a jogot, hogy miután felnőttél, nyugodtan elhagyhattad volna hazádat. De te ezt nem tetted. Sőt mi több, sohasem hagytad el Athént, legfeljebb ha csatába mentél. Még az ünnepségek kedvéért sem hagytad el városodat. Nem is utaztál. Tehát nem akartál elmenni más városba, ahol mások a törvények. Vagyis mi, törvények tetszettünk neked, amíg igazságosak voltunk hozzád. De ma lesújtottunk rád, és mi történik? Máris kész vagy elárulni bennünket, következésképpen a hazádat is. Képes volnál megszökni ítéletünk elől, megszökni a börtönből, kecskebőrbe vagy Apollodórosz ruhájába bújva átszöknél ellenségeinkhez. Vagyis úgy döntöttél, hogy rosszal fizetsz hazádnak a rosszért? Csakhogy te mindig mást tanítottál, amit most magad rúgsz fel elsőnek, ha elszöksz előlünk. És mint akarsz élni Thesszáliában? Lakmározással töltöd idődet? De hisz az rosszabb a halálnál." Apollodórosz... Apollodórosz... Nagyon szeretnék élni... De pirulnod kellene, ha beszélgetőtársad, Szókratész, elárulná az elveit az életéért... Sírsz, Apollodórosz? Miért? Örülni kell! Hiszen tisztáztuk veled, mi a helyes, és nem követtünk el jóvátehetetlen hibát. Következetesek maradtunk. Nincs igazam? No felelj, igazam van vagy sem?
MÁSODIK TANÍTVÁNY (alig hallhatóan)    Igazad van, Szókratész!
BÖRTÖNŐR (beront)    Őrjöng és zokog! Kiabál. Mindjárt itt az őrség...
SZÓKRATÉSZ Menj hozzá, Apollodórosz, és mondd neki, hogy Szókratész olyan, mint a saját sípjától megmámorosodott Bakkhosz. Követi az elveit, amelyek ott duruzsolnak benne, s nem hall tőlük semmi mást! (Rekedten.) És vezesd el Xanthippét... Csak arra kérlek, erre vezesd, az ablakom alatt... Látni akarom az arcát.


A Második tanítvány szótlanul meghajol és elmegy. Követi őt a Börtönőr. Szókratész az ablakhoz megy, csörögnek a láncai. Vár.


(Kinéz az ablakon.) Micsoda arc! Milyen gyönyörű arc!...


Athén. Anütosz háza. Anütosz és Hárpia a pamlagon alszik. Belép a Rabszolga, és felébreszti Anütoszt.


RABSZOLGA   Keresik az urat... (A fülébe súg.)
ANÜTOSZ (felugrik, felöltözik, felébreszti Hárpiát)    Menj el!
HÁRPIA (álmosan)    Már megint... Többet el sem jövök... (Eltűnik a függönyök mögött.)


A Rabszolga bevezeti az Első tanítványt.


ANÜTOSZ Örömmel látlak házamban. Nagy megtiszteltetés ez nekem. Őseid érdemei, melyeket Athén védelmében szereztek...
ELSŐ TANÍTVÁNY Nem azért jöttem, hogy az őseimről csevegjünk. Apollodórosz ezekben a percekben Szókratésszal tanácskozik a börtönben. Az őrt megvesztegette. Lovak várják őket. Szókratész Thesszáliába szökik.
ANÜTOSZ (mintha nem is hallotta volna a hírt) Nagy örömömre szolgál, hogy beszélgethetek veled. Valamikor én is foglalkoztam filozófiával. Hárman voltunk: én meg Tisszandrosz Athénból, és Androtión fia, Andrón... Egyszer meghánytuk-vetettük, meddig foglalkozhat filozófiával egy érdemes férfi, aki el akar érni valamit az életben.
ELSŐ TANÍTVÁNY   Hallgass meg, Anütosz...
ANÜTOSZ Azért mesélem ezt neked, mert mindig sajnálom, ha egy olyan fiatalember, mint te, aki kiváló ősökkel dicsekedhet...
ELSŐ TANÍTVÁNY   Nem tartok igényt Anütosz tímár sajnálatára...
ANÜTOSZ   Ez nem volt valami szerencsés mondás.
ELSŐ TANÍTVÁNY   Hallgass végig! Szókratész megszökik! Hát nem érted ?
ANÜTOSZ Ezt én régóta értem. De miért jöttél hozzám te, Szókratész tanítványa, aki mellesleg szervezője voltál ennek a szöktetésnek, és a rabszolgád most lovakkal várja Xanthippével együtt az említett Szókratészt? Mit kívánsz? Látod, ezt csakugyan nem értem.
ELSŐ TANÍTVÁNY   Te ezt nem is értheted, tímár... Sokáig habozol még?
ANÜTOSZ Engedelmeddel, ezt majd én döntöm el. Utóvégre te jöttél hozzám, nem én tehozzád... (Csevegő hangon.) Adnék egy jó tanácsot. Szerettem az apádat, téged pedig már a bölcsődben ismertelek. Hej, hogy rohan az idő; vagy nem is az idő rohan, hanem mi, esztelenek!
ELSŐ TANÍTVÁNY (tőrt ránt)    Ide hallgass, Anütosz...
ANÜTOSZ (megragadja a kezét) Egyformák vagytok mind. Szeretitek az örvényt meg a katasztrófa érzését. (Kicsavarja a kezéből a tőrt, és a sarokba vágja.) Még te is, aki a legjózanabb vagy, mint a részeg, sóvárogsz a halál lehelete után.
ELSŐ TANÍTVÁNY (kiabál)    Meddig ülsz itt ölbe tett kézzel ?!
ANÜTOSZ (nyugodtan) Miről beszélsz?... Vagy úgy, Szókratész... Igen, Szókratész... Igaz, Apollodórosz csakugyan bement hozzá. De fél órával ezelőtt Szókratész elutasította a szökés tervét.
ELSŐ TANÍTVÁNY   Micsoda?
ANÜTOSZ   És Platón hiába várja Thesszáliában Szókratészt.
ELSŐ TANÍTVÁNY   Ezt meg... honnan tudod?
ANÜTOSZ Akadnak jó emberek... Akik mindig időben szólnak. Remélem, máskor is felkeresed szerény házamat.
ELSŐ TANÍTVÁNY (gúnyosan) Abban reménykedel, hogy beállok a besúgóid közé, Anütosz tímár?
ANÜTOSZ Lecsukathatnálak szökési kísérletben való bűnrészességért. De nem sietem el a dolgot. Bízom benned... Ám ha nem váltod be a hozzád fűzött reményeimet... (Nem fejezi be.) Elképesztő, hogy micsoda mendemondák kapnak szárnyra. Például arról, hogy Szókratész egyik tanítványa áruló lett.
ELSŐ TANÍTVÁNY   Akkor itt a küszöböd előtt fogsz kinyúlni, te kutya!
ANÜTOSZ Én mindezek ellenére bízom benned. (Szünet.) Örültem a szerencsének, hogy vendégül láthattalak...
ELSŐ TANÍTVÁNY   Az semmi ahhoz képest, amennyire én örülök, Anütosz. (Elmegy.)


Visszajön Hárpia, odamegy a töprengő Anütoszhoz és átöleli. Anütosz összerezzen.


HÁRPIA (turbékolva)    Beléd szerettem, szigorú Anütosz... Ravasz Anütosz. Ügyesen elbántál vele... 
ANÜTOSZ   Kihallgattad a beszélgetésünket, kíváncsi Hárpia? (Megcsókolja. Nevet.) Van mérged?


Hárpia értetlenül néz rá.


Hogy legyen mit kiinnod, ha majd száműzlek a zord Szküthiába.


Hárpia döbbenten néz Anütoszra. Anütosz azonban ártatlan képpel nevet. Hárpia azt hiszi, hogy csak tréfa volt, s ő is hangosan nevet.


Athén. Börtön. A következő nap hajnalán. Szókratész alszik. Lassan elárasztják a cellát a felkelő nap sugarai. Megjelenik Anütosz és a Börtönőr. A Börtönőr felébreszti Szókratészt. Csörögnek Szókratész bilincsei, amint felül a pamlagon. Megpillantja az ajtónál álló Anütoszt.


ANÜTOSZ Légy üdvöz, Szókratész! Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Úgy hallottam, azelőtt virradatkor szoktál kelni. Elfeledkeztem róla, hogy a börtönben megváltoznak az ember szokásai.
SZÓKRATÉSZ   Régóta várlak, Anütosz. Nem győztem csodálkozni, miért nem jössz.
ANÜTOSZ Hogy mondhatsz ilyet, Szókratész? Hiszen el sem hagytalak. Állandóan veled voltam... láthatatlanul, hogy úgy mondjam. (Szünet.) Mit szólnál hozzá, Szókratész, ha azt mondanám, hogy most érkezett vissza a hajó Delphoiből, s az utolsó reggel köszöntött rád?
SZÓKRATÉSZ   Megköszönném, Anütosz, hogy jókor felébresztettél és lehetővé tetted, hogy láthassam az utolsó napkeltét. 
ANÜTOSZ   De még nem mondtam, Szókratész. (Szünet.) Mit gondolsz, legbölcsebb athéni férfiú, mit akarok kérni tőled?
SZÓKRATÉSZ   Ha azt, hogy ne kísértselek a halálom után... 
ANÜTOSZ   Ugyan, Szókratész, én nem hiszek a túlvilági életben. Mint ahogy nem hiszek az istenekben sem.


Szókratész gúnyosan elmosolyodik.


Tudod, az emberélet túl rövid annak tisztázására, hogy léteznek-e a nagy hatalmú istenek. Tímár vagyok, bőrrel foglalkozom, s csak abban hiszek, amit a saját bőrömön tapasztalok ... És egyáltalán, ismerd el, Szókratész, nagyon szomorú volna, ha kiderülne, hogy ez az egész rövid életünk az örökké civakodó olümposzi istenek (Az ég felé mutat.) kezébe van letéve... Csak nem akarod azt mondani, hogy te valóban hiszel az istenekben?
SZÓKRATÉSZ (mosolyogva)    Nagyon szeretnék hinni a halál utáni életben.
ANÜTOSZ Hát nem mulatságos, Szókratész ? Egy embert, aki hisz az istenekben, a hitetlenség vádjával börtönbe vetteti egy másik, aki nem hisz bennük.
SZÓKRATÉSZ Előfordult már ilyesmi, Anütosz... De meg kell vizsgálni, kettejük közül melyik a boldogabb.
ANÜTOSZ Természetesen te, elítélt. Neked gyerekjáték ezt bebizonyítanod. Sőt még arra is ráveszel, hogy mint a szajkó, mondjam utánad, hogy kellemesebb rongyos koldusnak lenni, mint a világ urának. Olyan eszed van, hogy mindent be tudsz bizonyítani, amit csak akarsz... De ha csakugyan ez az utolsó reggeled, nem sajnálod üres fecsegésre pazarolni?
SZÓKRATÉSZ   Én ezt beszélgetésnek nevezem, Anütosz. Erre pazaroltam az egész életemet...
ANÜTOSZ És ha ez tévedés volt? Hiszen én is foglalkoztam filozófiával, Szókratész, fiatalkoromban. Tegnap meg is említettem ezt... egy fiatalembernek, akit jól ismersz és... aki hajnalban felébresztett, mint ahogy most én téged... (Elhallgat, várja Szókratész kérdéseit.)


Szókratész hallgat.


Szóval elmondtam annak a fiatalembernek, hogy egyszer mi hárman, az athéni Tisszandrosz, Androtión fia Andrón meg én...


Megjelenik a Börtönőr, de Anütosz intésére elmegy.


Szóval összejöttünk egyszer és meghánytuk-vetettük, meddig érdemes filozófiával foglalkoznia egy törekvő férfinak. És megállapítottuk: addig, amíg a túl nagy bölcsességgel nem okoz kárt magának.
SZÓKRATÉSZ   És sikerült elkerülnötök ezt a veszélyt.
ANÜTOSZ Úgy van, csípős nyelvű Szókratész. Ezért ha látok egy hajlott korú aggastyánt, aki belemerül a filozófiába, és elszakad a normális élettől — bocsáss meg a nyíltságért, de ami a szívemen, az a számon —, szeretném hívni a rabszolgámat, hogy korbácsolja meg a vén gazembert... De ne heveskedjünk, igaz? Miről is beszélgettünk? Ja, persze, a delphoi hajóról. Még nem mondtam, hogy befutott a hajó. Még csak emlegettük, igaz? Az ám, míg el nem felejtem... Nagyon tetszett nekem, ahogy az athéni törvényekről beszéltél; arra gondolok, amit tegnap mondtál négyszemközt Apollodórosznak. Emlékszel?


Szókratész hallgat.


Ez dicséretes, bár én, aki ezeknek az általad olyannyira tisztelt törvényeknek az alapján zárattalak börtönbe, nem osztom a véleményedet róluk. Törvényeink ostobák, mert a gyengék hozták őket. Mit lehet tenni? A gyengék vannak többségben: a természetben mindig túlteng a rossz és a selejtes. És ez a gyenge többség, hogy megvédje magát a kisebbségben levő erősekkel, vagyis azokkal szemben, akik fölébe kerülhetnének, kifundálta az athéni törvényeket. „Erős kézzel erőszakot alkalmazni" — Pindarosz, a nagy költő mondta ezt... A leghatározottabb és legerősebb emberekbe már gyerekkoruktól fogva belesulykoljuk a törvények babonáját, hogy egyenjogúak a hitvány többséggel, és hogy ez így igazságos...
SZÓKRATESZ   Sok bosszúságot okozhattam neked, erős Anütosz!
ANÜTOSZ   Mindenkinek bosszúságot okoztál. Az okosoknak azért, mert sok minden abból, ami neked eszedbe jutott, eszükbe jutott nekik is. De ők hallgattak. És aki hallgat, nem szereti, ha más beszél... Bosszantottad azokat, akik nem hisznek, mert hitet követeltél Bosszantottad a hívőket, mert szerinted kétkedniük kell, és szüntelenül ellenőrizniük, hogy valódi-eahitük.
SZÓKRATÉSZ És mégis, a bíráknak majdnem a fele, a megvesztegetés és a fenyegetések ellenére is a felmentésemre szavazott, Anütosz. Mi ennek az oka?


Megjelenik a Börtönőr.


ANÜTOSZ Mindjárt. (Feláll.) Lejárt az idő, Szókratész. Közlöm veled, hogy a szent követség hajója az éjszaka visszaérkezett Delphoiből, s eljött a halálod napja. Az udvaron várnak a tanítványaid, feleséged és gyermekeid. Várják, mikor veszik le bilincseidet. (A Börtönőr felé int.) Ó ezért jött. (A Börtönőrhöz.) Egyelőre menj ki.


A Börtönőr kimegy.


Szókratész, én most őrizetbe vétethetem Xanthippét, a feleségedet, Apollodóroszt, Szimmiászt, Kebészt és a többieket azzal a váddal, hogy megvesztegették az őrt és a megszöktetésedre szervezkedtek.


Szókratész hallgat.


S hogy könnyebb legyen folytatnunk a fejtegetést a hit, a kétkedés és általában a filozófia hasznosságáról, elárulhatom neked, legbölcsebb athéni férfiú, kitől értesültem a szökésedről... Nem, nem a börtönőrtől, bár ő is jelentette...
SZÓKRATÉSZ (nem bírja tovább)    Kitől, Anütosz?
ANÜTOSZ (nevet, nem válaszol) Nem tartóztatom le őket, mert a börtönőr az én utasításomra fogadta el a pénzt. Megszökhetsz, Szókratész. Sőt kérlek, hogy szökj meg... Remélem, Thesszáliában lesz időd gondolkodni a kedvenc tanítványodról meg arról, miért súgta be nekem szökésed tervét.


Szünet.


SZÓKRATÉSZ   Azt akarod, hogy szökjem meg. (Nevet.) Dicséretes dolog tőled, Anütosz, hogy vérontás nélkül akarsz gonoszságot elkövetni... De lehetséges-e ez? Vizsgáljuk meg... 
ANÜTOSZ   Siess a válasszal, Szókratész.


Bejön a Börtönőr.


Indulsz Thesszáliába?
SZÓKRATÉSZ Nagyon jól tudod, Anütosz, hogy nem szököm sehová. (A Börtönőr felé int.) Hiszen jelentették neked, mit beszélgettem Apollodórosszal.


A Börtönőr igenlően bólint.


Ég veled, Anütosz. Ne kínozz fölöslegesen. Nagyon szeretnék élni. Nem volt igazam. Kiderült, hogy a börtönben is lehet élni. Sőt mi több, a börtönben sok mindent megért az ember.
ANÜTOSZ (leplezetlen gúnnyal) Én mindig is tudtam, hogy a magadfajtáknak egyenesen hasznos, ha itt tölt egy kis időt. Gondoskodtam is rólad, Szókratész.
SZÓKRATÉSZ Köszönöm, Anütosz. Sajnálom, hogy nem viszonozhatom előzékenységedet és nem szököm meg Thesszáliába...
ANÜTOSZ   Gondoltál a gyerekeidre, Szókratész?
SZÓKRATÉSZ   Gondoltam, Anütosz.
ANÜTOSZ   A feleségedre, a tanítványaidra?
SZÓKRATÉSZ   Őrájuk is gondoltam.
ANÜTOSZ És ha elhíresztelem mindenfelé, hogy Szókratész kedvenc tanítványa áruló volt, az hasznodra lesz a halálod után?
SZÓKRATÉSZ   Helyesen cselekszel, ha az igazságot hirdeted.
ANÜTOSZ (a Börtönőrhöz)    Kezdheted!


A Börtönőr leveszi Szókratészról a bilincseket.


És engedd be hozzá a feleségét, meg a gyerekeit. (Szókratészhoz.) Hoz majd egy méregpoharat és elmagyarázza, hogyan kell szakszerűen csinálni. Fogadd meg a tanácsát, Szókratész, nagy tapasztalata van a dologban. Hát igen, kár! Hosszú életed volt, a szemed láttára épültek fel az Akropolisz hatalmas templomai, a szemed láttára virágzott fel és hanyatlott le Athén. Nos, még egyszer, Szókratész...
SZÓKRATÉSZ Aiszóposznak van egy meséje. Egyszer egy gondos gazda fehérre akarta mosdatni a rabszolgáját, egy szerecsent. Tudod, mi lett a vége.
ANÜTOSZ Bölcs öreg! (Nevet.) Te csakugyan bölcs vagy... Hát persze, hogy nem akartalak Thesszáliába szöktetni... Kivégeztetni sem akartalak. A kivégzésben van valami ünnepélyes ... megható... Én pedig azt akartam, hogy úgy pusztulj el, mint egy kutya... mint egy gyáva kutya, szökési kísérlet közben... Örülök, hogy búcsúzóul újat mondhattam Szókratésznak... Ég veled!
SZÓKRATÉSZ   Én is örülök, hogy nem tévedtem: a gonoszság mindig vért szül.


Anütosz elmegy.


BÖRTÖNŐR (levette a bilincseket) Most beengedem a feleséged meg a gyerekeidet. De előbb egyezzünk meg, hogy mikorra készítsem el a mérget.


Szókratész leül a pamlagra, és lassan, élvezettel dörzsöli elzsibbadt kezét, lábát.


SZÓKRATÉSZ   Mihelyt elmentek, máris hozhatod a poharat.
BÖRTÖNŐR   Ez a beszéd! Derék ember vagy, öreg! (Kitárja az ajtót.)


Bejön Xanthippé és Szókratész tanítványai, köztük az Első és a Második tanítvány.


SZÓKRATÉSZ (elégedetten dörzsöli tovább a lábát) Hát nem különös, barátaim? Amit az emberek kellemesnek és élvezetesnek tartanak, néha tanulságos módon jól megfér azzal, amit kellemetlennek és fájdalmasnak mondanak. Ez a kettő mintha találkozna a csúcson: aki megkapta az egyiket, hamarosan megkapja a másikat is. Nemrég még sajgott és szaggatott a lábam a bilincstől, most pedig kéjes öröm árasztja el egész testemet. Jó téma egy aiszóposzi meséhez.
MÁSODIK TANÍTVÁNY (igyekszik vidámnak látszani) Az ám, többen érdeklődtek tőlem, igaz-e, hogy újabban verseket írsz?
ELSÓ TANÍTVÁNY Nem igaz. Szókratész nem saját verseket írt a börtönben, hanem Aiszóposz régi meséit dolgozta át.
SZÓKRATESZ (mintha az Első tanítványt nem hallotta volna, csak a Második tanítványhoz beszél) Tudod, Apollodórosz, életem folyamán sokszor álmodtam, hogy egy hang azt mondja: „Szókratész, áldozz a múzsáknak." Én úgy gondoltam, hogy azt teszem, hiszen a filozófia a legnagyobb művészet. De a börtönben... A börtönben a filozófia nem mindig nyújt vigaszt. És a betegségem után, amikor ujjongó öröm töltötte el a lelkemet, megpróbáltam a szokásos módon áldozni a múzsáknak: verset írni.
MÁSODIK TANÍTVÁNY   És?
SZÓKRATÉSZ Kiderült, hogy a versíráshoz nem elegendő az értelem. Kiderült, hogy a költők repülni tudnak. És csak így, röptükben szerezhetnek verseket, amelyeket a múzsák kertjeiben és ligeteiben gyűjtenek össze. A költő könnyű, szárnyaló és megszállott lény. És csak akkor tud alkotni, ha megszállja a szent őrület, az ihlet, amiben engem megakadályoz a száraz értelmem. így hát felhagytam a szánalmas kínlódással, és csak egyetlen himnuszt költöttem Apollónhoz. Hiszen a delphoi Apollón-ünnepségnek köszönhetem ezt az egyhónapi ráadáséletet, amit udvariatlanság lett volna meg nem hálálnom neki. (Átadja a himnuszt a Második tanítványnak.) Add át még ma a szent Kórusnak, mihelyt Athén földjére lép.
XANTHIPPÉ   Nem bírom elviselni! Nem bírom!
SZÓKRATÉSZ   Xanthippé... Xanthippé..
XANTHIPPÉ (összefüggéstelenül)    Nem bírom, Szókratész! Képtelen vagyok!
SZÓKRATÉSZ   Vezessétek el!


A tanítványok támogatják Xanthippét.


XANTHIPPÉ   Nem, ne! Már elmúlt, nem szólok többet! Hallgatni fogok! Melletted kell maradnom végig, hogy tudd, milyen nagyon szeretlek. 
SZÓKRATÉSZ (a Második tanítványhoz)    Xanthippé asszony, de téged mi lelt, Apollodórosz?


Xanthippé kitépi magát a tanítványok kezei közül, a padlóra veti magát, és Szókratész felé kúszik.


(Letérdel) Jó, hát beszélgessünk, Xanthippé. Hiszen már valóságos bölcs lettél. 
XANTHIPPÉ (suttogva)   Bölcs lettem. 
SZÓKRATÉSZ   Megtanultál beszélgetni velem. Hát nem? 
XANTHIPPÉ   Megtanultam. 
SZÓKRATÉSZ   Akkor figyelj rám: tudod, hogy egyetlen madár sem énekel, amikor szenved...
XANTHIPPÉ   Tudom.


Egymással szemben térdelnek.


SZÓKRATÉSZ   Akkor felelj nekem: miért van az, hogy a hattyú, ha megérzi halálát, hangos és boldog énekre fakad? Minek örül? 
XANTHIPPÉ (fogalma sincs róla)    Minek örül? 
SZÓKRATÉSZ   A halál tehát nem mindig fáj. Márpedig a hattyú látnok madár, Apollón madara. Megértettél?
XANTHIPPÉ (kezet csókol neki)    Megértettelek. 
SZÓKRATÉSZ   És most mondd meg nekem, Xanthippé, jellemző-e az igazi filozófusokra az élvezetek hajhászása, az evés-ivás? Felelj!
XANTHIPPÉ   Jellemző... Nem jellemző. (Megragadja Szókratész karját.) 
SZÓKRATÉSZ   És a többi élvezet, kezdve azokkal, amelyek a test ápolásához tartoznak — például a cifra saru, a szép ruha —, sokra becsüli-e ezeket az igazi filozófus? Vagy nem törődik velük, csupán a legszükségesebbel? 
XANTHIPPÉ (dünnyögve)    Nem jellemző... 
SZÓKRATÉSZ   Jól van, Xanthippé! Ez tehát azt jelenti, hogy az igazi filozófus az élet folyamán fokozatosan megszabadítja a lelkét a test szeszélyeitől. Es amikor elérkezik a halála órája, mi történik vele?
XANTHIPPÉ  Mí történik vele?
SZÓKRATÉSZ A közönséges halandó lelke gyakran piszkos, szennyes, amikor elválik a testtől. Egész életében a test kedvét kereste, minden szenvedélyét és óhaját teljesítette. Annyira összenőtt vele, a test annyira elbűvölte, hogy csak azt tartja helyesnek, ami a test javát, kedvét szolgálja... vagyis azt, amit érzékelni, meginni, megenni lehet, vagy más öröm forrása. Fél mindentől és gyűlöl mindent, ami homályos, átláthatatlan. Az ilyen léleknek aztán kínszenvedés elszakadni a testtől és az élettől. Nem úgy a filozófus! Xanthippé, én sohasem törődtem a testemmel. Legyőztem minden kívánságát, s most, amikor abba a korba érkeztem, amikor untat a gyarlóságaival és zavar a gondolkodásban, könnyen megválok tőle, szánakozás nélkül, mint a hattyú. Megszököm a felügyelete alól. Ez nem szenvedés, Xanthippé. Én könnyen hagyom itt a földet, tudatos szeretettel minden élő iránt. Tekintsd ezt úgy, mint agg testem meggyógyulását. És amint a felgyógyulok hálából kakast áldoznak Aszklépiosz istennek, ezt tegyétek ti is, ha már lezártátok a szemem,


Xanthippé sir.


Kérlek titeket, vezessétek el!


A tanítványok el akarják vezetni Xanthippét, de ő kitépi magát a kezükből, s a padlóra roskad. Szókratész megcsókolja. A tanítványok úgy vonszolják őt kifelé, mint valami bábut.


Te maradj, Apollodórosz.


Mindenki elmegy, csak az Első és a Második tanítvány marad. Az Első tanítvány szótlanul félrehúzódik és feljegyez mindent, ami történik.


SZÓKRATÉSZ (a Börtönőrhöz) Most megyek, elbúcsúzom a gyermekeimtől. (Jelentőségteljesen.) Aztán, ha visszajöttem...
BÖRTÖNŐR    (örömmel)    Hozhatom?
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Miért sietsz, Szókratész?
BÖRTÖNŐR (sietve)    Szólhatok, hogy sajtolják ki a mérget és töltsék csészébe?
SZÓKRATÉSZ   Igen.
BÖRTÖNŐR Még vacsora előtt végzünk. Tudtam én mindjárt az elején, hogy te vagy a legértelmesebb, akivel eddig dolgom volt. A legtöbbjük sír, kiabál, káromkodik... Mire jó az?
ELSŐ TANÍTVÁNY Még nem bukott le a nap, Szókratész, pedig rendszerint napnyugta után isszák ki a mérget.


Szókratész feléje sem néz.


MÁSODIK TANÍTVÁNY Igaza van. Én is hallottam: mások előbb lakmároznak és iddogálnak jócskán, s néhányan még a szerelmi vágyukat is kielégítik.


Szókratész nevet.


BÖRTÖNŐR   Akkor én megyek.
SZÓKRATÉSZ (a Börtönőrhöz)    Veled tartok. Megfürdöm magam, hogy aztán ne kelljen velem vesződni senkinek. (A Második tanítványhoz.) Be kell fejezni. Ha még soká húzódik, Xanthippé nem bírja elviselni. (A Börtönőrrel együtt elmegy.) 
MÁSODIK TANÍTVÁNY (az Első tanítványhoz)    Milyen furcsa ma hozzád Szókratész, rád sem néz. 
ELSŐ TANÍTVÁNY   Szókratésznak nem is kell rám néznie. Mi értjük egymást szavak és pillantások nélkül is. Én tudom, hogy mit gondol ő, és fordítva. Ma hajnalban Szókratészt meglátogatta Anütosz. Tudomására jutott a szökési terv, és közölte Szókratésszal, hogy ma éjszaka letartóztatja Xanthippét és bennünket is. 
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Megölöm Anütoszt. 
ELSŐ TANÍTVÁNY   Igazad van, ez elkerülhetetlen. Veled megyek. 
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Te maradj. Egyedül te ismered Szókratész minden mondását. Te őrzöd a hangját.
ELSŐ TANÍTVÁNY   Megint csak igazad van. Akkor hát siess... 
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Szókratész hallani fog rólam, arra még lesz ideje. 


Az Első tanítvány szó nélkül átnyújtja tőrét a Második tanítványnak, aki elveszi, s átnyújtja a Szókratész himnuszát tartalmazó tekercset.


ELSŐ TANÍTVÁNY   Búcsúzzunk. 
MÁSODIK TANÍTVÁNY   Búcsúzzunk.


Megölelik egymást.


Sohasem kedveltelek. Ez a csók nem is neked szól, hanem neki. (Megcsókolja.) Majd ha lehunyta a szemét, add át neki. (Elmegy.)


Bejön a Börtönőr, csészével a kezében. A csészét Szókratész pamlagjára teszi.


BÖRTÖNŐR (az Első tanítványhoz) Aztán minél kevesebbet beszélgessetek vele, ha kiitta. Mert a beszéd fölhevíti, és akkor nehezebben hat a méreg. Akkor pedig többször kell mérget innia. Ez neki sem lenne jó, meg nekem is fölös vesződség.


Az Első tanítvány szótlanul, borzadva nézi a csészét. Visszajön Szókratész.


SZÓKRATÉSZ (a Börtönőrhöz)    És most... mi a teendő?
BÖRTÖNŐR Semmi különös. Idd ki és járkálj, míg a lábad el nem nehezedik, aztán feküdj le. A többi már magától megy.


Szókratész felveszi a csészét.


ELSŐ TANÍTVÁNY   Ne még... Ne siess...
BÖRTÖNŐR   Csak ki ne lötyögtesd.
SZÓKRATÉSZ (a csészét tartva, rá sem néz az Első tanítványra)    Hol van Apollodórosz?
ELSŐ TANÍTVÁNY   Elment... de hamarosan találkozol vele.
SZÓKRATÉSZ   Sok szerencsét! (Kiissza a mérget.)
BÖRTÖNŐR   Fenékig! Mint az iszákosok! (Elveszi Szókratésztól az üres csészét.) Ez igen! Mondtam én, hogy rendes ember vagy! (Kimegy, magával viszi a csészét.) 
ELSŐ TANÍTVÁNY   Szókratész...


Szókratész nem válaszol.


Gondoskodni fogunk Xanthippéről meg a gyerekeidről. Esküszöm! 
SZÓKRATÉSZ (nem néz rá)    Magadról gondoskodj. Azzal teszed a legtöbb jót nekem is, meg a gyerekeimnek is. (Járkálni kezd.) 
ELSŐ TANÍTVÁNY   Miért nem nézel rám? 
SZÓKRATÉSZ   Tudod te azt. 
ELSŐ TANÍTVÁNY   Anütosz?
SZÓKRATÉSZ   Miért akartál megszöktetni, ha egyszer... 
ELSŐ TANÍTVÁNY   Szentül hittem, hogy visszautasítod az ajánlatot. De amikor felgyógyultál betegségedből, másról sem beszéltél, csak az életről. Elfogott a kétség, hogy lesz-e bátorságod elfogadni a halált.
SZÓKRATÉSZ   Miért akartad, hogy elfogadjam az ilyen halált? 
ELSŐ TANÍTVÁNY   Te magad akartad ezt: elfogadni a halált, ekképp győzedelmeskedni. Te mondtad ezt Prodíkosz házában. Eleinte azt hittem, nem jól értettelek... De aztán elővettem a jegyzeteimet, elolvastam, mit beszéltél a korinthoszi Thedonosszal és a thébai Kharetosszal. És a feljegyzéseimből egyértelműen kiderült... 
SZÓKRATÉSZ (döbbenten)    A feljegyzéseidből?
ELSŐ TANÍTVÁNY   Igen! Mert az én feljegyzéseimből az igazi Szókratész hangja szól. Én , Szókratész legjobb beszélgetéseit jegyeztem le. Ott Szókratész hatalmas, erős és következetes. 
SZÓKRATÉSZ   Hogy-hogy következetes? 
ELSŐ TANÍTVÁNY   Szókratész is ember. És a pillanatnyi benyomások hatására néha nem azt mondja, amit kellene... Például nemrég, amikor felgyógyultál betegségedből. Az én füzeteimben minden a helyén van. Ott Szókratész nem keveredik ellentmondásokba. Ott az igazi Szókratész szól, akinek a tanításait hirdetni, követni és magasztalni fogják mindenfelé.
SZÓKRATÉSZ (elborzadva) De te elfelejtetted, mit mondtam Prodíkosz házában. Az ember változik a gyorsan szálló idővel együtt. És mindent ellenőrizni kell. Kételkedni kell. „Az egyetlen, amit biztosan tudok, hogy semmit sem tudok biztosan..."
ELSŐ TANÍTVÁNY Ezt nem az igazi Szókratész mondja. Ezt a rettegő, kétségbeesett Szókratész mondja, aki kiitta a méregpoharat...
SZÓKRATÉSZ Te őrült vagy! Benned nincs semmi szeretet! És ijesztő a tekinteted: a papoknak van ilyen szemük, nem a filozófusoknak! Félek, ha holnap feltűnik Athénban egy új Szókratész, te börtönbe záratod az első Szókratész nevében! (Kiabál.) Égesd el a feljegyzéseidet!... Hallod?! Esküdj meg! (Kiabál.) Apollodórosz!


Bejön a Börtönőr.


BÖRTÖNŐR   Megmondtam, hogy nem szabad heveskedned.
SZÓKRATÉSZ   Hívd ide Apollodóroszt! (Lefekszik.)
BÖRTÖNŐR (megtapogatja Szókratész testét)    Mind az udvaron vannak, a feleségedet csitítják. Mindjárt visszajönnek. Itt fáj? 
SZÓKRATÉSZ   Nem.
BÖRTÖNŐR   Akkor elérte a hasadat. Jól van. Minden úgy megy, ahogy kell.
SZÓKRATÉSZ   Ez már a halál?
BÖRTÖNŐR No, az még odébb lesz. (Megtapogatja a mellét.) Hová sietsz? Sok minden történik, amíg meghal az ember. Ott van Anütosz, gazdag volt, híres polgár, élhette volna világát. Aztán most hallom, hogy az Akropoliszon odament hozzá egy fiatal csavargó, és se szó, se beszéd, leszúrta. És volt Anütosz, nincs Anütosz! Úgy ám! De a fiatalembernek is vége. Agyonszúrta magát is. Ők már csakugyan nincsenek. De te még vagy. (Elmegy.)
SZÓKRATÉSZ  Apollodórosz... (Az Első tanítványhoz.) Te tetted?
ELSŐ TANÍTVÁNY  Nem volt más megoldás. Anütosz mindent elmondhatott volna, és akkor nagy kárt okoz Szókratész tanításának... Hozzád kíméletlen voltam, ha a te érdekedben is! Akkor épp ehhez a boroshordóhoz, ehhez a kövér disznóhoz legyek kíméletes?... (Letérdel a pamlag elé.) Senki sincs, aki olyan közel volna a szívemhez, mint te. Kisírtam a szemeimet. Reggelre megőszülök. 
SZÓKRATÉSZ   Apollodórosz...
ELSŐ TANÍTVÁNY.   Ő az áldozat. Mint a fiatal bárány, feláldozta magát Szókratész tanításának, a jóról szóló tanításnak az oltárán.
SZÓKRATÉSZ De sok vér tapad a jóhoz. Te nem gondolod, hogy az istenek kinevetnek... Vizsgáljuk meg... (Meghal.)
ELSŐ TANÍTVÁNY Szókratész... Szókratész... (Megcsókolja a halott Szókratészt.) Nyugodj békében. (Letakarja Szókratész arcát. Aztán lehajtott fejjel, hangtalanul zokog.) Egyedül maradtam...


Bejön a Börtönőr.


BÖRTÖNŐR (megvizsgálja Szókratészt, elégedett)    Vége! (Kitárja az ajtót.)


Belép Xanthippé. A sarokba húzódik, mozdulatlanul áll. Bejönnek Szókratész tanítványai és a pompás fehér ruhába öltözött Prodíkosz.


PRODÍKOSZ (halkan és ünnepélyesen, az Első tanítványhoz) Én voltam gyermekkorának legjobb barátja. Te voltál öregkorának legjobb barátja... Mondd el, hogyan halt meg...
ELSŐ TANÍTVÁNY (akadozva) Úgy fogadta a halált, mint nagy filozófushoz illik: könnyedén és boldogan, akár a gyógyulást. Az utolsó szavai ezek voltak: „Aszklépiosznak kakassal tartozunk."
PRODÍKOSZ   Fenséges halál... Fenséges élet...
ELSŐ TANÍTVÁNY (tompa hangon)    Utolsó kívánsága az volt, hogy tanításait foglaljuk össze és adjuk ki egy nagy könyvben. Ez lesz a címe: „Hódolat Szókratésznak." 
PRODÍKOSZ (odamegy az Első tanítványhoz, súgva) Minél előbb ki kell üríttetni a helyiséget. Láttam, hogy a börtönőr Szókratész saruját odaadta a thébai Kebésznek. Ez ma még csak egyszerű saru, de holnap ereklye lesz és vagyont fog érni... Gondolnunk kell az özvegyre meg az árvákra.


Az Első tanítvány odamegy a Börtönőrhöz és valamit mond neki. 


BÖRTÖNŐR   Tessék kimenni! Mindenki menjen ki! Kifelé!


Lassan kialszik a fény. Egyedül marad a pamlagnál álló Xanthippé. A pamlagnál álló Xanthippé fekete árnyképe. A tanítványok csoportja kitódul az utcára. Egyikük, a hatalmas termetű thébai Kebész a kebléhez szorítja Szókratész saruját, és áhítattal csókolgatja. Odalép hozzá egy másik tanítvány, kitépi a kezéből a sarut, és elszalad. Kebész üldözőbe veszi. Eközben az egész színt elárasztják a Delphoiből visszatért szent követség Kórusának tagjai, fehér ruhában, koszorúval a fejükön. Elöl a Karvezető. Az Első tanítvány lassan és méltóságteljesen előlép a tömegből. Mögötte Prodíkosz. Az Első tanítvány átnyújtja a Karvezetőnek a Szókratész himnuszát tartalmazó tekercset.


KÓRUS
Ó szigorú szavú végzet,
iszonyú hatalmú sors!
E világra jővén
kapzsi ökölbe szorul tenyerünk,
hirdeti nyilván: minden enyém.
S kiterül tenyerünk, mikor elmegyünk e világból:
mit sem viszek én,
mi sem kell nekem immár,
ami voltam, mind a tiétek, istenek!


Függöny


MARÁZ LÁSZLÓ fordítása


(Forrás: Szovjet Irodalom, 1977 /  8. sz., 107-123. oldalak)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése