2011. június 13., hétfő

Szibéria - versekben (3)

Orosz költők


JELIZAVETA SZTYUART
Az Akagyemgorodok télen


Itt annyi a nézet,
az izlés,
eszmék soka ütközik itt,
más-más az utunk,
a világunk,
és más, ami élni segít.
Van sok lehető
s lehetetlen,
már-már elenyészik a cél... 
Jut a gondból, 
jut,
jut elég sok 
mindenkinek, itt aki él.


De az ablakon át, ha kinézünk,
szél-szárnyon egy egyszerű szó: 
„Segítek!" — zúgnak a nyírfák, 
miken ott ring kéken a hó.


BEDE ANNA fordítása




NYIKOLAJ PEREVALOV
Kezek


Nem tudom, e viharsörényes 
évekből emlékezetünk 
karámja mit tart meg, ha véres 
csatáinkból megtérhetünk,


s az átlőtt köpenyből kibújva 
levetünk gyötrelmet, sebet, 
s ajkamon fölcsendülnek újra 
a régi, édes énekek.


Az útra, mely beitta vérünk, 
nem tudom, emlékszünk-e majd. 
De nem feledjük, míg csak élünk, 
a sok-sok lágy asszonyi kart.


Szerettek-e, azért öleltek, 
vagy szántak inkább, nem tudom, 
de ha megáldva harcba küldtek,
 tengermély volt a fájdalom.


Tudnánk-e titeket feledni, 
ó, féltő asszonyi kezek, 
örömet alig adtatok ti, 
s mily sokat jelentettetek


mégis minekünk ama korban, 
midőn a föld lángot vetett, 
és egy sorban és egy pokolban 
égtünk mi mind,
tivéletek.


1943 Dél-nyugati front


BAKA ISTVÁN fordítása




VLAGYIMIR MAKAROV
A Nyugat-szibériai Síkság


A Nyugat-szibériai Síkság 
földjét meleg eső fürdeti... 
Együtt megyünk a folyóval, de titkát 
a nagy szeszélyes még rejtegeti. 
Soha ennyi
szembejövő vándor, 
Soha ennyi
hars falucsivit.
S mennyi kedves öböl ránk vivátolt,
míg hajónk föl, azaz délre vitt.
S mikor megláttuk a görögdinnye
illatú, est-édes Pavlodárt,
hajónk, fölbátorulva a csínyre
hatalmasat és hosszút dudált.
Meg is látszik, hogy idevalósi.
Ez a rakpart az ő otthona.
Valahol ott — be rossz is csalódni —
várja őt is a menyasszonya.
No de, hajónk, add vissza a Síkot!
Ki most ott a vendég,
kósza köd?!
Hallga, legény, még megharagítod!
Jeges-tenger-apónk már dörög.


BELLA ISTVÁN fordítása




ALEKSZANDR PLITCSENKO
Nyírfa


A nyírfa-suhanc nyelet ad kalapácsnak, erőset,
És hogyha lapátnyelet áhitasz, annak is ott van a nyírfa.
És üsd a vasat, s a szenet hajigáld, a követ törd:
Csak bátran — a nyírfa kibírja, de még tenyered se törik fel.
És végül, a szerszámod ha kopott, ha kidobni való már,
A nyírfanyelet ki ne dobd, húzzál rá új kalapácsot,
Csákányt, s a lapátra, az újra is újra csak az kell,
Jó még az a nyél, sose féltsd, végezd csak a munkád.
A nyírfa kibír mindent, s tenyered se törik fel,
És bütykös a kéz sose lesz, ha a nyírfa barátod.


BAKA ISTVÁN fordítása


Dolgan költő


OGDO AKSZJONOVA
Ősök szokása
E. D. Akszjonovnak, apámnak


Gyermekkoromban egyszer,
még olyan kicsi voltam, 
hogy egy gyűszűnél nem nagyobb talán, 
elvágtam ujjam, eleredt a vérem, 
s emlékszem, így szólott a nagyanyám: 
„Ha földre csöppen, az rosszat jelent, 
ember vére nem csordulhat a földre, 
csak a zsákmányé, nálunk ez a rend." 
Emlékszem arra az orosz fiúra,
félelem nélkül állt az a gyerek, 
véle szemben rá célzott fegyverek. 
Most is itt áll, lehunyt szemem előtt.
—  Ne lőjj! Ne lőjj! —
kiáltott fel apám, 
és megmentette őt.
—  Ne lőjj etek! —
én is kiáltanék azoknak,
akik a békére törve készek embervért ontani a földre.
—  Nézzétek! — így kiáltok. —
Itt e nép, 
a dolgán nép
tisztel mindenki mást! 
Nap keltekor szelíd fohászt rebeg,
 s mosollyal vár békés vendégeket. 
Mi, dolgánok, fényes földön születtünk, 
azt szeretettel melengetni lettünk, 
nem háborúztunk hiú célokért, 
nem engedünk a földre hullni vért. 
Hintsétek magként őseim szokását, 
hogy felnővén e széles földön lássák, 
öntözgessétek reménnyel, meleggel, 
s felel a föld majd virág-rengeteggel!


BEDE ANNA fordítása





Jugakir költő


ULURO ADO
Figyeljetek!


Figyeljetek, földünk lakói: 
A jukagir tűz kezd halódni. 
Ha a tűznek nincs lángja már: 
Égőpiros parazsa vár. 
Testvérek, a tűzhöz gyertek: 
Dalaink víg örömmel teltek; 
Vessetek a pisla parázsra 
Rőzsét, hadd kapjon tőle lángra: 
Duruzsoljon, dalunkra várva, 
Csillagokat súrolja szárnya! 
A jukagir-szitotta lángok 
Világítsák be a világot!




Manysi költők


JUVAN SESZTALOV
Valaha


Valaha ikra voltam, 
de nem faltak fel. 
Valaha féreg voltam 
s nem tapostak el. 
Mókusként ugráltam, 
de el nem foghattak — 
Medveként cammogtam, 
megölni nem tudtak — 
Hogy is leltem volna halálom, 
hiszen emberré kellett válnom!


KÉPES GÉZA fordításai




ANDREJ TARHANOV
Harmónia


Ma megszólított a természet,                          
rám kiáltottak szálló vadkacsák.                    
Bujkálva keresek menedéket,                         
rénszarvasbőrből való palotát.
                       .
A fenyvesek arányló sárgák,                           
köztük cikáznak áttört sugarak.                     
A reggelben álló sudár fák    
ragyognak himes diszeik alatt.  
                     
Kupolákon csillagok égnek -
megannyi fémes hókristály-darab.
Őrlángok páncélban, kékek,
a Csönd kapuja előtt állanak


Vadként kúszom kunyhóm falához
 rózsapalotát álmodozva én,
megtorpanok: Gulliver áll ott -
jávorszarvas az erdő közepén.


Töredezett aganccsal, fájva, 
egy forró, vad világból jött, csodás, 
a mennydörgés harmóniája, 
a pillanat meséje: látomás.




Nanaj költő


ANDREJ PASSZAR
A tajga éjszaka


Éjszaka rengeteg homálya, 
mindent elnyelő homálya... 
Éjszaka tavaszi időben, 
halkuló sűrűség ködében, 
távolról, közelről hallani: 
szólalnak szarvasok hangjai, 
lombokban kismadarak pityegnek, 
egymásnak sűrűn felelnek. 
Telihold bujdosik odafenn, 
hegycsúcsról hunyorog vörösen, 
csilingelő patak kacagja, 
erdőben szaporán szaladva. 
Nyírkéreg sípomat megfogom, 
vadakat utánozva megfuvom; 
alighogy utánoztam hangjukat, 
valahol vadak szólanak, 
sűrűben szarvasbikák rejtőznek, 
közeledvén egymásnak ütköznek, 
egymásba akasztván szarvukat, 
vívják haragos harcukat. 
Holdvilág halványodik odafönn, 
páráiból riadtan rám köszön... 
Patakocska nevetése elakad, 
csillogtat hánykolódó habokat.


BEDE ANNA fordításai




Nyenyec költő


LEONYID LAPCUJ
A vadász


Vadásznak lenni nem könnyű. 
Van, aki áll megdermedve, 
Ha közelében elbődül 
S ágaskodik egy medve. 
A kisebb vad köntörfalaz, 
Nyomát lesed s követed. 
Stop. A nyoma itt megszakad — 
Hol az a vad? Lesheted! 
A meredély alatt már a 
Vad - téged hókupac rejt. 
Megugrik ő — te utána! 
Kúszva egérutat nyert. 
Meggörnyedsz most mint a menyét, 
Nyakad nyújtod mint a lud, 
Összehuzódsz, mászol kétrét — 
A bozótba! oda fut. 
Már meredek martra mászol, 
Ő le a lejtőn - utána! 
Borzként bújsz a résen át, hol 
Megint nem lelsz nyomára. 
Eléred a sarki rókát 
Gyors szemeddel legalább: 
Megvillantja fürge farkát -
De a lövés - nem talált! 
Ritka ám az ügyes vadász — 
Egyszer próbáld meg te is! 
Ha aztán vadásznak beállsz, 
Lőttek akkor neked is...




Tuvai költő


ARTIK HOVALIG
A ménes


Reggel, mikor a hajnal pírja 
Ráragyog a fehér jurtákra: 
Riad a ménes — messziről mintha 
Ringana a tenger hulláma. 
Sötétpej vezérmén, szép és szilaj, 
Sörénye lobog, patája dübög. 
Élednek a fák, már zsong a zsivaj 
És körös-körül reng a rög.


KÉPES GÉZA fordításai


(Forrás: Szovjet Irodalom 1980/8. sz., 76-96. oldalak)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése