Ljudmila Tatyjanyicseva: Versek

Táj az Uralból

Lovaim


Ha a legderűsebb napomon
a karám lovait kicsapom —
nagy öröm:
fel is út, le is út,
amelyik hova fut,
oda jut!
Legelöl jön a móka-tudó,
a kölyökkori hóka csikó;
tenyeremről a zsömlehajat
lenyalintva, a zöldbe szalad.
Idevágtat
nyíl-sebesen
tűz-táltosom is, ki a nyerget
el nem tűrte sosem;
színezüst pata cseng s pici lánc,
hajadon-korom így szaporáz;
de ha bús — cukorért se vidám,
„ — No, dalolj,
csökönyös paripám!"
Érett korom jön:
szép rudasló,
széles szügyű, a színe: holló,
okos;
s ha eszest vár a háta,
futtában szállhat föl rá — s vágta!
Válogatott zabbal kínálom,
szemébe szememmel villámlom:
— Erős lovam,
jó telivérem,
soká ne végy még
búcsút tőlem!
És a negyedik lovam? Vajha
mennyire nyűtte el
a hajsza?
Beteg szegény,
már alig lézeng:
fagy-gebéje
az öregségnek...
No de állj, Pegazus,
te gonosz ló:
odébb van még ez utolsó!

RÓZSA ENDRE fordítása

A hárfás lány keze


A hárfa sűrű húrja, 
mint száz-szálu eső. 
A lány hópuha ujja 
hattyuszárny-repeső.
Fent csillár, csupa csillag, 
lent bíbor özöne... 
Megrezzennek az ujjak, 
és fölszáll a zene. 
Áttetsző, pihekönnyed, 
és mély, mint fenn az ég. 
És sírnak benne a könnyek, 
s csupa-kék
tavasz ég...
... Már ősz rőt színe árad. 
Kertünkben róka jár... 
A szép lány keze fáradt, 
megpihenni leszáll. 
Ülünk néma teremben, mily távol:
ott, meg itt!... 
S lám, ujján észrevettem 
göböcskék gyöngyeit. 
Mint gömbölyű rögöcskék 
pici sószemeken: 
dolog-törte göböcskék 
a varázskezeken!

BEDE ANNA fordítása

Előfordul


Előfordul olyankor, a tölgyfa
saját erejétől fárad el,
a tenger a kékséget megunja,
zavaros szürkeség
lepi el.

A fellegek elszabadulnak,
majd egy lyukba bújnak be fázva,
hegyek lába tapintja útnak
a földet,
e régi támaszt.
Előfordul olykor, titokban,
maga előtt is rejtve,
öregember
anyjához bújna
védelemért, mint a gyermek.
Vonzástörvényét tagadva
váratlanul
felnő a gyermek.
Perc alatt jön a varázslat.
Ezek azok a percek,
mikor a vas
is belefárad.
Ezekről csak én tudok,
szomorún
és gyengén,
mikor lelkedhez simulok.

KARTAL ZSUZSA fordítása

Amikor hozzád...


Amikor hozzád
érkeznek e versek,
e nyugtalanok,
kicsit levertek,
ne várakoztasd meg őket sokáig
az ajtód előtt, kérlek.
Az útjuk nehéz volt és meredek,
míg hozzád értek.
Szivedben kuckót
szoríts nekik,
gondoktól szabadot,
hol zöldéit
a vékony nyírfa
és virágozott
első virága,
hogy virágozott!
Légy egyszerűbb,
jobb
és alázatosabb.
S az érzés,
mi holtnak látszott,
felszedi hajód horgonyát,
mit fed az iszap,
és széllel dagasztja
győzedelmes vitorláidat.

KAROLYI AMY fordítása

Öregkorom


Ez hát öregkorom, 
akár a tágas, 
őszi erdő, 
a messzi, tiszta út,
így jó,
- és ez nem a kényszerű válasz -
ahogy van, ne is
változzék a múlt.
Hisz egyetlenegy év,
ha semmivé forr,
a sorsomról már le nem téphető.
Korunk szelleme
lobbanékony lőpor,
és lüktető vérem
benne az erő.
Nyugtalanít,
mert helyrehozhatatlan,
így-úgy telt évek
emlék-lábnyoma.
A dermedt fém
olvadhat új alakba,
de ami elmúlt,
nem változhat soha.
Minek tenné!
Ez hát öregkorom,
világos fő
és átható tekintet.
Sugarak őszi rőzséjét hozom,
s a tűzre szórom,
hadd lobogjon, mindet.

OLÁH JÁNOS fordítása

Vörös juhar az ablakra borul


Vörös juhar az ablakra borul.
Még hajnali szendergésben a kertünk.
Ebből a házból nyomtalanul
örökre a háború eltűnt.
De távoli mennydörgései,
szünetlen tüzei égnek,
hallhatók a nyögései
az anya öreg szivének.
Terjedelmes tarlókon át
széles viharok kibomolnak,
s a szegény katonák
mind harcolnak,
harcolnak.
Csüggedéssel
az éjszakák,
s a napok
reménységgel teli.
Nem tértek haza a fiúk,
tehát
még tartanak a harc tüzei.
Negyedszázados csata-borzalom
nyugalmat néki sohase szán,
de a házban csend és nyugalom,
mint a földön
a harc után.

WEÖRES SÁNDOR fordítása

Néhány szó Ljudmila Tatyjanyicseváról:


Sz. 1915, Ardatovban. Orosz költőnő, író. Tizenöt éves kora óta dolgozik, esztergályosként. 1932-34 közöt ipari főiskolán tanult, majd újságíró lett Magnyitogorszkban. 1941-ben végezte a Gorkij Irodalmi Főiskolát, 1944-ben megjelent első verseskötete. Az Urál térségének elkötelezett költője, erőteljes tömeghatása van.


(Forrás: Szovjet Irodalom, 1978/3. sz., 115-119. oldalak)